Dr. Léhmann György: Az ÁB alkotmánysértés okából semmisitette meg a vagyonadót
Dátum: 2010. January 30. Saturday, 21:39 Szerző: akac |
|
A határozat rendelkező részének áttekintése alapján azonnal feltünik az, hogy egy szó sem igaz a sajtónak abból az egybehangzó állításából, hogy az Alkotmánybíróság legfőbb kifogása az volt, az adóalap kiszámításához nem nyujt elégséges segítséget az állam.
Vagyonadóról szóló törvény megsemmisítéséről szóló Alkotmánybirósági határozatról - tényszerüen ----------------------------- Egy órával ezelőtt kézbesítették számomra posta utján azt az indokolással együtt 27 oldalas alkotmánybirósági határozatot, aminek rendelkező részét igyekeztem minden tekintetben pontosan az alábbiak szerint ezen iratom végére másolni. Eszerint a határozat 1. pontjában döntöttek a vagyonadóról szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkotmánysértésével kapcsolatosan, a 2. pontban az adózás rendjéről szóló törvénnyel kapcsolatosan, míg a 3. pontban a vagyonadóról szóló törvény egyik végrehajtási rendeletének is tekinthető, becsült forgalmi érték közléséről szóló 242/2009. (X.29.) Korm. rend. hatályon kívül helyezésével kapcsolatosan intézkedtek rendelkezett az Alkotmánybíróság. ------------------------ A határozat rendelkező részének áttekintése alapján azonnal feltünik az, hogy egy szó sem igaz a sajtónak abból az egybehangzó állításából, hogy az Alkotmánybíróság legfőbb kifogása az volt, az adóalap kiszámításához nem nyujt elégséges segítséget az állam. Ugyanis a határozatból jól láthatóan azzal a ténnyel, hogy az Alkotmánybíróság alkotmánysértés okából semmisitette meg a törvény 1. § 1. bekezdésének "lakóingatlan" szövegrészét, a 2. §-nak 1-10, 14., 16-17., 19-22. pontjaiban irtakat, 4-16. §-ait, továbbá az törvénynek 1. és 2. számu mellékleteit teljes egészében, vagy arra utal, hogy egy hevenyészett, elkapkodott, jogszabályszerkesztők által is tudottan meggondolatlan törvény figyelembevételével akarta a kormány azt a látszatot elérni, mintha a költségvetés megfelelő lenne, vagy arra utal, hogy a hatalmon lévőket olyan apróságok nem érdeklik, hogy az Alkotmány előirásainak megfelelően tevékenykedjenek, vagy az országban tapasztalható közéleti erkölcstelenséget szándékosan kiterjesztik immár a jogszabályalkotási tevékenységekre is. ------------------------------------ Azt természetesen szégyellem, hogy alkotmánybirósági kérelmemben az Alkotmánybírósági határozat szerint alkotmánysértőnek megállapitott törvényi rendelkezésekből mindösszesen a vagyonadóról szóló törvény 2. § 1-10, illetve 16-17 pontjainak, valamint az 5.§ , 7.§, 14. § -ok alkotmánysértését állítottam és kértem megsemmisiteni. Siófokon 2010. január 29. napján. Dr. Léhmann György ===================================================================== M Á S O L A T !
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGA 756/B/2009. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t: 1.Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 1. § (1) bekezdésének „lakóingatlan,” szövegrésze, 2. § 1-10., 14., 16-17., 19-22. pontja, 4-16. §-a, továbbá 1. és 2. számú melléklete alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket a törvény kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti. Az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 1. § (1) bekezdése az alábbi szövegezéssel marad hatályban: „1.§ (1) Adóköteles az e törvény szerinti vízi jármű, légi jármű, nagy teljesítményű személygépkocsi.” 2.Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 33.§ (10) bekezdésének „lakóingatlan,” szövegrésze, 33. § (11) bekezdése 33. § (12) bekezdésének „- a (11)bekezdés szerinti esetet kivéve –„ és „lakóingatlanról.” szövegrésze, 129. § (2)-(3) bekezdése és 168. § (8) bekezdése alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. Törvény 33. § (10) és (12) bekezdése az alábbi szövegezéssel marad hatályban: „(10) A magánszemély adózó – amennyiben adóját nem a munkáltatója állapítja meg vagy nem él az egyszerűsített bevallás lehetőségével – az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adót a személyi jövedelemadóról szóló bevallásában, a nem magánszemély adózó a társasági adóról szóló bevallásában, az egyszerűsített vállalkozói adó alanya az egyszerűsített vállalkozói adó bevallásában – az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény szerinti vízi jármű, légi jármű, illetve nagy teljesítményű személygépkocsi azonosító adatainak a feltüntetésével – az adóévre vonatkozóan állapítja meg és vallja be. Ha az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó alanya személyi jövedelemadóról, társasági adóról, illetve egyszerűsített vállalkozói adóról szóló bevallás benyújtására nem kötelezett – ideértve az e törvény 31. § (5)-(6) bekezdéseiben meghatározott nyilatkozattételre jogosult adóalanyokat is -, továbbá ha a magánszemély adóalany személyi jövedelemadóját a munkáltató állapítja meg vagy él az egyszerűsített bevallás lehetőségével, az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóbevallás-benyújtási kötelezettségét a külön az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az adóév május 20-áig teljesíti.” „(12) Nem köteles az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról bevallást benyújtani az az adóalany, akit teljes személyes mentesség illet meg, továbbá nem kell bevallást adni arról a vízi járműről, légi járműről, nagyteljesítményű személygépkocsiról, amely után adófizetési kötelezettség nem áll fenn.” 3.Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a lakóingatlanok adójának bevallásához felhasználható becsült forgalmi érték közléséről szóló 242/2009. (X.29.) Korm. rendelet alkotmányellenes, ezért azt kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti. 4. Az Alkotmánybíróság az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 3. §-a, 17. §-a, 20-21. §-a, 23. §-a, 27. §-a, 29. §-a, 32-34. §-a és 36. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
MAGYAR KÖZTÁRSASÁGALKOTMÁNYBÍRÓSÁGA756/B/2009.A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t:1.Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 1. § (1) bekezdésének „lakóingatlan,” szövegrésze, 2. § 1-10., 14., 16-17., 19-22. pontja, 4-16. §-a, továbbá 1. és 2. számú melléklete alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket a törvény kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti. Az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 1. § (1) bekezdése az alábbi szövegezéssel marad hatályban: „1.§ (1) Adóköteles az e törvény szerinti vízi jármű, légi jármű, nagy teljesítményű személygépkocsi.”2.Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 33.§ (10) bekezdésének „lakóingatlan,” szövegrésze, 33. § (11) bekezdése 33. § (12) bekezdésének „- a (11)bekezdés szerinti esetet kivéve –„ és „lakóingatlanról.” szövegrésze, 129. § (2)-(3) bekezdése és 168. § (8) bekezdése alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. Törvény 33. § (10) és (12) bekezdése az alábbi szövegezéssel marad hatályban: „(10) A magánszemély adózó – amennyiben adóját nem a munkáltatója állapítja meg vagy nem él az egyszerűsített bevallás lehetőségével – az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adót a személyi jövedelemadóról szóló bevallásában, a nem magánszemély adózó a társasági adóról szóló bevallásában, az egyszerűsített vállalkozói adó alanya az egyszerűsített vállalkozói adó bevallásában – az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény szerinti vízi jármű, légi jármű, illetve nagy teljesítményű személygépkocsi azonosító adatainak a feltüntetésével – az adóévre vonatkozóan állapítja meg és vallja be. Ha az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó alanya személyi jövedelemadóról, társasági adóról, illetve egyszerűsített vállalkozói adóról szóló bevallás benyújtására nem kötelezett – ideértve az e törvény 31. § (5)-(6) bekezdéseiben meghatározott nyilatkozattételre jogosult adóalanyokat is -, továbbá ha a magánszemély adóalany személyi jövedelemadóját a munkáltató állapítja meg vagy él az egyszerűsített bevallás lehetőségével, az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóbevallás-benyújtási kötelezettségét a külön az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az adóév május 20-áig teljesíti.” „(12) Nem köteles az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról bevallást benyújtani az az adóalany, akit teljes személyes mentesség illet meg, továbbá nem kell bevallást adni arról a vízi járműről, légi járműről, nagyteljesítményű személygépkocsiról, amely után adófizetési kötelezettség nem áll fenn.” 3.Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a lakóingatlanok adójának bevallásához felhasználható becsült forgalmi érték közléséről szóló 242/2009. (X.29.) Korm. rendelet alkotmányellenes, ezért azt kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti. 4. Az Alkotmánybíróság az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 3. §-a, 17. §-a, 20-21. §-a, 23. §-a, 27. §-a, 29. §-a, 32-34. §-a és 36. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. MAGYAR KÖZTÁRSASÁGALKOTMÁNYBÍRÓSÁGA756/B/2009.A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t:1.Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 1. § (1) bekezdésének „lakóingatlan,” szövegrésze, 2. § 1-10., 14., 16-17., 19-22. pontja, 4-16. §-a, továbbá 1. és 2. számú melléklete alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket a törvény kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti. Az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 1. § (1) bekezdése az alábbi szövegezéssel marad hatályban: „1.§ (1) Adóköteles az e törvény szerinti vízi jármű, légi jármű, nagy teljesítményű személygépkocsi.”2.Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 33.§ (10) bekezdésének „lakóingatlan,” szövegrésze, 33. § (11) bekezdése 33. § (12) bekezdésének „- a (11)bekezdés szerinti esetet kivéve –„ és „lakóingatlanról.” szövegrésze, 129. § (2)-(3) bekezdése és 168. § (8) bekezdése alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. Törvény 33. § (10) és (12) bekezdése az alábbi szövegezéssel marad hatályban: „(10) A magánszemély adózó – amennyiben adóját nem a munkáltatója állapítja meg vagy nem él az egyszerűsített bevallás lehetőségével – az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adót a személyi jövedelemadóról szóló bevallásában, a nem magánszemély adózó a társasági adóról szóló bevallásában, az egyszerűsített vállalkozói adó alanya az egyszerűsített vállalkozói adó bevallásában – az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény szerinti vízi jármű, légi jármű, illetve nagy teljesítményű személygépkocsi azonosító adatainak a feltüntetésével – az adóévre vonatkozóan állapítja meg és vallja be. Ha az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó alanya személyi jövedelemadóról, társasági adóról, illetve egyszerűsített vállalkozói adóról szóló bevallás benyújtására nem kötelezett – ideértve az e törvény 31. § (5)-(6) bekezdéseiben meghatározott nyilatkozattételre jogosult adóalanyokat is -, továbbá ha a magánszemély adóalany személyi jövedelemadóját a munkáltató állapítja meg vagy él az egyszerűsített bevallás lehetőségével, az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóbevallás-benyújtási kötelezettségét a külön az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az adóév május 20-áig teljesíti.” „(12) Nem köteles az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról bevallást benyújtani az az adóalany, akit teljes személyes mentesség illet meg, továbbá nem kell bevallást adni arról a vízi járműről, légi járműről, nagyteljesítményű személygépkocsiról, amely után adófizetési kötelezettség nem áll fenn.” 3.Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a lakóingatlanok adójának bevallásához felhasználható becsült forgalmi érték közléséről szóló 242/2009. (X.29.) Korm. rendelet alkotmányellenes, ezért azt kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti. 4. Az Alkotmánybíróság az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 3. §-a, 17. §-a, 20-21. §-a, 23. §-a, 27. §-a, 29. §-a, 32-34. §-a és 36. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
|
| |
|