CímlapBelépés/Reg.KilépésÉszrevételekTartalomjegyzékLinkajánlóEmail

Magyarország elleni összeesküvés nem csak elmélet, hanem tény!
Dátum: 2010. February 01. Monday, 10:51 Szerző: akac

Belföld
Több állami támogatást kaptak a multik, mint amennyi adót és járulékot befizettek

A nyugati pénzügyi tőke megtiltotta Antall Józsefnek, hogy az államadósságot a saját elképzelése szerint kezelje - állítja Bogár László. A közgazdász szerint hazánk - már a rendszerváltást megelőzően - egy globális és végtelenített adósságszivattyúnak, egy kifosztó szivattyúnak lett az áldozata.

 
"Antall Józsefet 1990 elején, amikor még nem volt miniszterelnök, de már látható volt, hogy ő lesz a soron következő kormány feje, számos alkalommal vitték el azokba a nyugat-európai pénzpiaci központokba (Frankfurt, Párizs, London), amelyek a világ pénzhatalmának európai centrumai voltak" - mondta Bogár László közgazdász az Echo Televízió Kiút többszemközt című műsorában. Bogár László szerint Antall Józsefnek alkalma nyílt mindenkivel találkozni, aki ebben a pénzhatalmi rendszerben számíttott.
A kilencvenes év végén drámai hangú beszélgetésen mondta el Bogár Lászlónak azt, hogy mi történt ezeken a beszélgetéseken. A rendszerváltás első miniszterelnöke szerint egy globális hatalmi terror nyilatkozott meg a találkozókon.
 
"A bankárok udvariasan, de igen határozottan jelezték Antallnak, hogy mi az, amiről soha semmilyen körülmények között nem szabad beszélni. Nemcsak neki, de a kormányzati rendszer egyetlen tagjának sem" - mondta Bogár László, aki az Antall-kormányban politikai államtitkár volt.
 
A közgazdász szerint ilyen volt az adósság problémaköre, amely valójában egy negatív nemzeti vagyon. Tilos volt továbbá az adósság könnyítéséről vagy a fizetés átütemezésének akárcsak a lehetőségéről is beszélni.
"Az ország népe logikusan számíthatott volna rá, hogy az adósságot eltörlik, vagy legalábbis felvetik ennek lehetőségét, mint ahogy ez Lengyelországban történt, ahol az adósság egyharmadát elengedték" - hangsúlyozta a közgazdász.
Elmondta, hogy tilos volt arról is beszélni, hogy az ország egy végtelenített adósságszivattyúnak, egy kifosztó szivattyúnak az áldozata lett.
Bogár László szerint arról végképp nem szabadott értekezni, hogy a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején hogyan és kik konstruálták meg azt a rendszert, amelynek nyomán az országot belehajszolták egy olyan adósságcsapdába, amelyből nem lehet kikecmeregni.
 
Antall Józsefnek azt is megtiltották, hogy a nemzeti vagyon kifejezést használja. A statisztikai évkönyvben 1989-ben szerepelt utoljára a nemzeti vagyon kifejezés. 1990-től - Antall József is ezt örökölte - már nem szerepelt ez a fogalom a statisztikai évkönyvben, amelyet a globális világképre hivatkozva szüntettek meg.
 
"Antallnak arról sem szabadott beszélnie a nyilvánosság előtt, hogy a hazánk területén ideiglenesen állomásozó multinacionális vállalatok - amelyek azóta letarolták a magyar gazdaságot - milyen alkuval jönnek be Magyarországra.
 
A legutóbbi időkig szigorúan tilos volt tudni, hogy mintegy hatezermilliárd forint nemzeti ajándékot (állami támogatást, adókedvezményt) kaptak ezek a vállalatok, többet, mint amennyi adót és járulékot befizettek az államkasszába" - mondta Bogár László.
 
A közgazdász szerint a multik nemcsak ingyen használják a játéktereinket, de még nemzeti ajándékokban is részesülnek.

A sors fintora, hogy Soros György és Andrew Sarlos azt javasolta Antall Józsefnek, megvásárolják Magyarország adósságállományát, amely akkor huszonkétmilliárd dollárra rúgott.
Ennek fejében a nemzeti vagyon legértékesebb darabjait kellett volna átadni az üzletembereknek.
"Antall akkor azt válaszolta - nem szokott ilyen kifejezéseket mondani -, hogy ez kommunikálhatatlan, ezzel ő nem tud kiállni a magyar társadalom színe elé.
Nem tudja elmondani, hogy a Nyugat, amelytől a felszabadításunkat vártuk, azzal kezdi a felszabadításunkat, hogy az adósságunk fejében elveszi a nemzeti vagyonunkat.

A dolog tragédiája az, hogy eltelt húsz év, az adósságunk százmilliárd dollárral több, mint akkor volt, közben pedig eltűnt a nemzeti vagyon" - mondta a közgazdász, akinek az a véleménye, hogy rosszabb helyzetben vagyunk, mintha Antall József elfogadta volna Sarlos és Soros ajánlatát.
 
Bencze Izabella, a volt Kincstári Vagyoni Igazgatóság egykori vezérigazgató-helyettese szerint a fejlett demokráciákban az állami vagyon tíz és harminc százalék közötti arányt képvisel a magántulajdonnal szemben.
 
"Magyarországon a szocializmusban kilencvennyolc százalék körül volt az állami tulajdon aránya. Felgyülemlett egy hatalmas vagyon, amelyet ha egy olyan típusú privatizációval értékesítettek volna, amely a bevételeket az államháztartásba vezeti be, az adósságokat ebből próbálja meg lefaragni, és senki nem lop el semmit, akkor ma Európa egyik leggazdagabb állama lehetnénk" - mondta Bencze Izabella.
A jogász azt mondja, hazánkban a hivatalos kommunikáció szerint a reprivatizációt azért nem lehetett választani, mert annak költségeit a költségvetés és az állam teherbíró képessége nem viselte volna el.
 
Bogár László kijelentette, hogy a reprivatizáció, amelyet Csehországban megvalósítottak, számunkra tiltva volt.
 
"Trianon miatt volt globális parancs a reprivatizáció megtiltása. A környező országok könnyen reprivatizáltak abból a rabolt vagyonból, amelyet véres koncként Trianon után kaptak, s a magukénak tekintettek. Ezt a Nyugat, a globális hatalmi rendszer is elismeri.
Mi lett volna, ha Magyarországon visszavezetjük a történelmi reprivatizációt?
A Nyugatnak kényes kérdésben kellett volna állást foglalni: legitim döntésnek ismeri-e el a trianoni békeszerződést.
Ezt a Nyugat el akarta kerülni" - mondta Bogár László.

Wiedemann Tamás
Polgári Hírszemle


 
  Kapcsolódó linkek
· Több hír: Belföld
· Több hír: akac


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Belföld:

Hogyan tovább?


  Hír értékelése
Értékelés: 5
Szavazat: 1


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz


  Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Az első oldal indítása óta Ön a(z): Site Meter látogató
Ajánlott felbontás: 1024x768 MSIE 6.0
2003-2008 © SZMM
Weboldallal kapcsolatos
tartalmi észrevételek: ta@szmm.hu
technikai észrevételek: info@szmm.hu
Szabad Magyarországért Mozgalom
MOVEMENT FOR A FREE HUNGARY
1151 Budapest, Fő út 36.
Tel: 1/306-5863; Üzenet:06 20 9/714 600
Internet: www.szmm.hu E-mail: szmm@szmm.hu
Adószám: 18178632-1-42


Szervezetünk NEM nonprofit szervezet, mivel nem voltunk hajlandók politikamentességi nyilatkozatot tenni, ezért a számunkra küldött adomány az adóalapból nem írható le. Ha ennek ellenére mégis volna, aki támogatna minket, úgy az
ilahi alábbi bankszámlaszámra küldheti el adományát, amit köszönettel veszünk:

Ella Bank: 17000019-11286202

Ez a weboldal a PHP-Nuke Web portál rendszer segítségével jött létre, mely a GNU/GPl licensze alatt áll.

ilahi ilgilerim.com