BOTRÁNYOS A MAGYAROK SZÖVETSÉGÉNEK LEVELE + MEGJEGYZÉS
Dátum: 2010. February 02. Tuesday, 19:12 Szerző: akac |
|
Botrány! A Magyarok Szövetsége felszólítja híveit arra, hogy ne adják oda a kopogtató cédulájukat, és szórólapjukkal szavazzanak (Barikád)
Elgondolkodtató levelet kaptam a Magyarok Szövetsége egyik budapesti elöljárójától. A megdöbbenéstől finoman fogalmazva még a lélegzetem is elakadt. Sokakban, így bennem is a Magyarok Szövetsége a kezdeti lelkesedést is beszámítva rokonszenvet ébresztett. Majd az idő haladtával egyre több kétely ébredt egyes elképzeléseikkel kapcsolatban.
A most hozzám is levélben eljutott információ késztet arra, hogy erről a nyilvánossággal is megosszam a véleményem, mivel ezt a levelet sok emberhez juttatták el. Az interneten pedig gyorsan és hatékonyan terjed az információ.
A levél egy levélszövegből és egy szórólap mellékletből áll.
Tárgy megjelölése: (NE ADJA ODA A KOPOGTATÓ CÉDULÁJÁT és a SZÓRÓLAPPAL SZAVAZZON!)
A szórólap gyakorlatilag felhívás, amelyben kérdések formájában igyekeznek információkat közölni, meglehetősen leegyszerűsített, elnagyolt, naiv formában, felületesen.
A levélben megfogalmazott céljuk:
„ felvilágosítás, rádöbbentés, szabad magyar engedetlenségi akció ( NE ADJA ODA A KOPOGTATÓ CÉDULÁJÁT és a SZÓRÓLAPPAL SZAVAZZON!),vélemény nyilvánítási lehetőség”
A szórólap első kérdése a történelmi alkotmánnyal kapcsolatos, s így első sorban a konzervatív, nemzeti elkötelezettségű polgárokat szólítja meg. Elképzelhető, hogy más irányultságúak tovább sem olvassák a további kérdéseket, melyek a pénzteremtéssel a közüzemi elosztó rendszerekkel, a médiával és a tavaszi képviselő választással kapcsolatosak.
„Tudta-e, hogy a ’89 utáni politikusaink hátat fordítottak az 1100 év alatt kialakult magyar Alkotmánynak?
Tudta-e, hogy ’89 után minden kormány lemondott a pénz teremtés jogáról? (így adósítottak el bennünket)
Tudta-e, hogy a nagy elosztó rendszereket (ELMŰ, GÁZMŰVEK, CSATORNÁZÁSI MŰVEK stb.) semelyik magyar kormány nem adhatja el, mert Alkotmány ellenes?
Tudta-e, hogy a ’89 utáni média fedezte az ország kifosztóit?
Van-e értelme demokráciáról beszélni, hogyha 210 ismeretlen politikus kerül be a Parlamentbe listán a 176 megválasztottal szemben?
Ezek után Ön odaadja a Parlamenti pártoknak a kopogtató céduláját??”
A tervezett szórólapról a „Szövetségesektől” kérnek véleményt.
A végleges szórólappal a feladat a következő:
A lakosságot arról kell az MSZ tagjainak meggyőzni, hogy az ajánlószelvényeiket senkinek se adják oda, és ha egyáltalán elmennek szavazni, szavazás helyett az említett szórólapot tegyék a szavazó-urnába, mint követelést.
Vagyis érvénytelen szavazólapot adjanak le!
Ha a választók megfogadnák a Magyarok Szövetsége tanácsát az ajánlószelvényekkel és a választással kapcsolatban, netán érvénytelen választás is lehetne, hatalmon maradna a jelenlegi hazaáruló, korrupt, tolvaj garnitúra. Ha ezt akarná elérni a Magyarok Szövetségének nevezett szerveződés, meg sem kell kérdezni, hogy kinek az érdekeit képviselik, kik és miért hozták létre. Egyértelmű lenne. Szeretném, ha ez nem lenne igaz. Bár nehezen, de elképzelhető, hogy naiv, átgondolatlan elképzelésről van ismét szó, mint már korábban - az Eu-választások alkalmával - a ne menjünk el szavazni ötlet kapcsán.
Nyílván nem az érvénytelen választás valósulna meg, de jóval kevesebb értékelhető szavazat lenne a nemzeti oldalon, és ezzel a nem kívánatos, idegen érdekeket képviselő, bejutók esélyét növelnék - „megfogalmazott követeléseikkel” ellentétesen.
A szórólap másik felében az MSZ követeléseit fogalmazzák meg. Egyértelműen és határozottan, amivel teljesen egyet érthet mindenki, aki a magyar érdekképviseletért száll síkra. Mint írják:
„követeljük: a Szent Korona Alkotmány jogfolytonosságának helyreállítását! A magyar közpénzrendszer visszaállítását! A nagy elosztó rendszerek köztulajdonba vételét. A nemzeti közszolgálati média megteremtését. Visszahívható képviselőket Elszámoltatást.”
A befejező mondat ismét a szórólappal – és nem a szavazólappal - történő szavazásra buzdít:
„Ha nem talál olyan pártot, aki a fenti célokat vállalja, akkor menjen el a szavazásra és tegye bele a szavazó borítékba ezt a felhívást.
Vegyük kezünkbe a sorsunkat!”
Egy biztos: ha az MSZ-re hallgatunk, és nem adjuk oda az ajánlószelvényeinket a nemzeti elkötelezettségű pártot képviselő jelölteknek, szavazat helyett röpcédulát teszünk a szavazó urnába, veszélyeztetjük ezzel a szavazás kimenetelét és eredményét.
Ezzel egyértelműen Magyarország, a magyar nemzet érdekei ellen teszünk, és halvány reményünk sem lehet, hogy sorsunk irányítását valaha is a kezünkbe vehessük.
Pedig már nagyon ránk férne egy Szebb Jövő!
Szavazni, pedig erkölcsi kötelességünk!
Orbán Éva barikád.hu
-------------------
A Kárpáti Harsona megjegyzése:
Sajnos a Barikád értékelésénél mi súlyosabbnak látjuk a helyzetet. Ugyanis a Magyarok Szövetsége a Kurultáj-al, a nemzeti színekbe öltöztetett rendezvényeivel a nemzeti érzelmű embereket gyűjtötte maga köré. Ha, és amennyiben most ezt a felhívást adta közre, ez magyar nyelvre lefordítva annyit jelent, hogy a NEMZETI OLDAL tagjai ne menjenek el szavazni, illetve érvénytelenül szavazzanak!!!
Kinek az érdekeit szolgálja az, ha a nemzeti oldal jelentős része lemond az állampolgári jogairól?
Egyet értünk azzal, hogy a pártokrácia nem használ a magyar nemzeti ügynek, azonban tisztán kell látni, hogy az alkotmányt, és az alaptörvényeket kell előbb megváltoztatni, hogy ezeket a célokat elérjük. Ehhez viszont előbb meg kell nyerni a parlamenti választásokat, hogy törvényhozói pozícióba kerüljön a nemzeti oldal. Ebben a formában az MSZ nem tesz mást, mint hogy egyrészt megosztja a nemzeti oldalt, másrészt lehetetlenné teszi, hogy a magyar nemzeti oldal érvényesíthesse jogos, és törvényes érdekeit, és visszaállítsa a megszakadt történelmi jogfolytonosságot Magyarország alkotmányos fejlődésében.
Ez több mint bűn, ez több mint hiba! Ez a nemzetárulás nyílt formája! NE HAGYJUK MAGUNKAT MEGTÉVESZTENI! NE HAGYJUK HATNI A SZENNYES BEFOLYÁSOLÁSI KÍSÉRLETEKET!
Isten áldd meg a magyart!
Áldás!
2010. február 02. kedd,
DR KOLLÁR LAJOS büntetőjogász, a Kárpáti Harsona főszerkesztő-helyettese a Sajtóiroda igazgatója
|
| |
|