Műbalhéval kezdődött a választási kampány
Dátum: 2010. February 04. Thursday, 16:36 Szerző: akac |
|
70 éves nyugdíjkorhatár: csúnyán lebukott az MSZP!
Egy sportversenyből azonnal kizárnák az MSZP-t a nyugdíjakkal kapcsolatos kijelentései miatt. A választóknak azonban fogalmuk sincs, kinek van igaza a Fidesz és a szocialisták között kitört nyugdíjháborúban. Nekünk van.
A Heti Válasz azt is megmutatja, mit kell tennie az új kormánynak, hogy ne szűnjön meg a minimálnyugdíj. A jelenlegi törvények szerint három év múlva megszűnik a minimálnyugdíj, és adókötelesek lesznek a 2013-tól megállapított járandóságok, ennek következtében sosem látott mértékben csökkenne az új kisnyugdíjasok ellátmánya. És ez nem fideszes vagy szocialista rémisztgetés, hanem a Horn-kabinet idején, 13 éve elfogadott nyugdíjreform következő hatályba lépő intézkedése. Miközben ennek megakadályozására komoly tennivalója lenne a parlamentnek, az MSZP a Fidesz által bevezetendő 70 éves korhatárral, az ellátások jelentős lefaragásával, a svéd modell bevezetésével rémisztgeti a választókat. A kampány első forró témája a nyugdíj lett, ám hogy pontosan miről is van szó, miről is kezdett aláírásgyűjtésbe a két párt, azt két tucat szakértőn kívül élő ember nem érti. A Fidesz és a KDNP tagad, és visszatámad, híveik pedig azt latolgatják: ki tud-e mászni az ellenzék a nyugdíjcsapdából, vagy, akárcsak a 2006-os választások előtt, gyorsan odalesz a Fidesz tetemes előnye? Egy "elfelejtett" törvény A vita tárgya a KDNP korábbi - 2007-ben a parlamentnek benyújtott, ám a szocialisták ellenállása miatt soha nem tárgyalt - törvényjavaslata. Egy teljesen érdektelen, a feledés homályába vesző indítvány került több mint két év múltán a lapok címoldalára. A Heti Válasz fellapozta a dokumentumot, hogy tiszta képet alkothasson arról, kinek van igaza az adok-kapokban. Mielőtt rátérnénk a részletekre, érdemes megvizsgálni, miért látta szükségét két és fél évvel a választások előtt a KDNP egy nyugdíjjavaslat kidolgozásának. Az okot egy még korábbi törvényben, az MSZP-SZDSZ-koalíció által 1997-ben elfogadott jogszabályban kell keresni. 2013-ban ugyanis hatályba lépne a nyugdíjreform következő üteme, melynek következtében például 20 év munka után nem lenne kötelező kifizetni a jelenleg 28 500 forintos garantált (minimál) nyugdíjat. Emellett az újonnan megállapított ellátásokra adót vetnének ki. A leglényegesebb módosulás azonban Mészáros József, a KDNP nyugdíjszakértője szerint az, hogy a számítási kulcs is rosszabb lesz. Ha például valaki 40 évet dolgozott, akkor jelenleg az utóbbi évek átlagos keresetének 78-80 százalékát kapja induló nyugdíjként. 2013 után ez 66 százalékra csökkenne az immár 1997 óta Csipkerózsika-álmukat alvó szabályok miatt. Ezt a helyzetet szerette volna rendezni a KDNP javaslata, amely nem a minimálnyugdíjat semmisítené meg, hanem a minimálnyugdíj megszüntetését előíró szabályt, vagyis azt, hogy a korábban eldöntött törlés 2013-ban hatályba lépjen. A kereszténydemokraták az öregségi nyugdíj legkisebb összegét a minimálbér meghatározott százalékához kötnék (értéke így nem lehetne kevesebb 40 ezer forintnál a mai 28 500 forint helyett). Ennek az is volna az előnye, hogy nem a kormány, hanem az érdekegyeztető tanács döntene a mértékéről, így nem fordulhatna elő a jelenlegi helyzet, amikor második éve nem emelkedik az összege. Nyugdíj a gyerekektől Még érdekesebb a KDNP esete a 70 éves nyugdíjkorhatárral. A törvénytervezet ugyanis 62 évről ír, ám egy helyen valóban megemlíti a 70 éves kort is, ám nem korhatárként, hanem e fölött járna az általuk bevezetendő nemzeti alapnyugdíj. Utóbbi csak nevében nyugdíj, valójában alanyi jogon járó szociális juttatás - segély azoknak, akik nem részesülnek a tb-ellátásból. Egy átlagembernek persze fogalma sincs róla, mit jelent a szakértők szókincsében az alapnyugdíj kifejezés. A szocialisták viszont tudják, hogy a "ne lehessen 70 évre emelni az alapnyugdíj kifizetésének korhatárát" megfogalmazás az aláírásgyűjtő íveiken képtelenség, hiszen alapnyugdíj jelenleg nincs, ami pedig nincs, annak a korhatárát sem lehet emelni. Az alapnyugdíj tehát egy új, garantált jövedelem lenne a nyugdíjjal nem rendelkezők számára, és a minimálbér 25 és 50 százaléka között határoznák meg az időskori szegénység enyhítésére. Vagyis jelenlegi értéken 18 400-36 700 közötti összeg lenne. Mindennek semmi köze a normál nyugdíjhoz, hiszen akik egész életükben dolgoztak, a KDNP javaslata alapján már nyolc éve nyugdíjban lennének, amikor a rászorulók az első alapnyugdíjat megkapják. Ugyancsak oktalan az özvegyi nyugdíj megszüntetésének vádja is, hiszen a két évvel ezelőtti KDNP-javaslat az ideiglenes és a végleges formáját is megtartaná. Bonyolultabb a helyzet a boldog-boldogtalan által emlegetett svéd modell bevezetésével. Ez ugyanis olyan szintű szakmai kérdés, mintha az autópályákkal kapcsolatos úgymond társadalmi vitát nem arról folytatnánk, hogy menjen-e sztráda a Balaton északi partjához, hanem arról, hány Celsius-fokos legyen a bitumen. A nyugdíjakat jelenleg sem hasra ütve állapítják meg, hanem a kereset és a szolgálatban töltött idő alapján. A svéd modell magyarosított változata ettől két fontos ponton különbözne. Évente kapnánk értesítést arról, hogyha például minimálbérre vagyunk bejelentve, akkor milyen nyomorúságos nyugdíjra számíthatunk, amennyiben ez így megy tovább. (Az Orbán-kormány idején volt már példa ilyen értesítésre, de ezt a szocialisták megszüntették.) A legfontosabb változás azonban az lenne, hogy az infláció mellett (ahogy ma történik) a gazdasági és a demográfiai helyzet alakulását is figyelembe vennék a nyugdíjak megállapításánál. A KDNP szerint ugyanis tarthatatlan, hogy a tízmilliós lélekszám fenntartásához szükséges gyerekszám harmada hiányzik. Ez annyit jelent, hogy minden ma születő gyermeknek 100-102 évig kellene élnie, hogy a tízmilliós lélekszámot tartani tudjuk. Alig van gyermek, ezért a KDNP az egygyermekesek munkáltatói nyugdíjjáradékának harmadát, a kétgyermekeseknek a kétharmadát elengednék, a nagycsaládosok után pedig nem is kellene ilyen járulékot fizetni. Emellett a gyermekek felcseperedve személyi jövedelemadójuk 5-20 százalékát átutalhatnák szüleik nyugdíjára. Jelenlegi értékkel számolva egy 150 ezer forintos bruttó keresetű "gyermeknél" ez havonta 1600-6500 forint, két gyermeknél ennek a duplája. Óvatoskodó Fidesz A KDNP terveinek zöme nem érinti a jelenlegi nyugdíjasokat, hiszen az MSZP legfőbb csúsztatása éppen az, hogy az elképzelések akkor is csak a 2013 után nyugállományba vonulókra lennének érvényesek, ha idén januártól hatályba léptek volna. De persze nem léptek, és zömmel nem is fognak, mert a Fidesz nem vallja automatikusan magáénak szövetségesének elképzeléseit. Előbb a két párt szakértőinek kell kimunkálniuk a saját programot, majd ezek összecsiszolásából alakul ki a végső változat. Arra a kérdésünkre - miért támogatta akkor a parlamentben a Fidesz a KDNP javaslatának napirendre tűzését - Varga Mihály volt pénzügyminiszter lapunknak azt mondja: azért, mert egy vitát megért volna az indítvány; ma is sajnálja, hogy az MSZP nem vette napirendre. A Fidesz a nyugdíjak értékállóságát és az állami nyugdíjrendszer stabilitásának fenntartását tekinti legfontosabb céljának. Varga Mihály emlékeztetett: amikor kormányon voltak, a gazdasági növekedésből származó többlet egyik felét munkahelyek teremtésére fordították, másik felét viszont jóléti intézkedésre, így a nyugdíjak reálértékének növelésére költötték. Vagyis ma még nem eldöntött, hogy mit akar a Fidesz a nyugdíjakkal, az azonban bizonyos, hogy amióta 2002-ben elveszítették a választásokat, az ellenzéki párt csak gesztusokat tett az időseknek, akiknek a támogatása nélkül lehetetlen kormányra kerülni. Ám hogy éppen a szocialisták támadják az ellenzéket a nyugdíj miatt, az annál is érdekesebb, mert a siralmas demográfiai és foglalkoztatási helyzeten úgy próbáltak az elmúlt években segíteni, hogy 62-ről 65 esztendőre emelték a korhatárt, megsarcolták az ennél korábban nyugállományba vonulókat, és visszavonták a 13. havi nyugdíjat. Vagyis csupa olyan dolgot tettek, amit a választók a Fidesztől sosem fogadtak volna el.
|
| |
 |
Hír értékelése |
 |
Értékelés: 5 Szavazat: 1

|
|
|