A JOBBIK eléggé jobb?
Dátum: 2010. March 01. Monday, 13:02 Szerző: akac |
|
Kedves ... ! Szíves elnézésed kérem, hogy a levelező listádon előzetes engedélyed nélkül a véleményedet kicsit pontosítva szólok. Vegyes érzelmekkel olvasom az értesítésed, beléptél a JOBBIK-ba. Mint egy nagykamasz, aki a hírtelen jött szerelmi lángolását nem tudja fékezni, újsághirdetésben közli: megnősültem! Kortársak vagyunk, és ezért nem tudom megérteni az ifjonti héved. Olvasom a JOBBIK tájékoztatót. A legnagyobb betűs kiemelés „A NÉP NEVÉBEN – ELSZÁMOLTATÁST – TSZTA ERŐVEL!” Ez engem kísértetiesen emlékeztet a 20 évvel ezelőtt történtekre. A fülemben ez a hang az akkor volt rendszerváltó hangulat újraélesztésére. Biztos emlékszel az MDF plakátra. A kukás konténerbe szúrt söprű, rajta lóg a csíkos egyen mellény, és a felirat: NAGYTAKARÍTÁS – a pincétől a padlásig. Igen, akik akkor 15 évesek voltak nem igazán tudták mi történik valójában. Azok már 35 évesek. Nekik, és a náluk fiatalabbaknak más díszlettel, más hangszereléssel már új dalként lejátszható a régi sláger. Tudott, a történelem megismétli önmagát. Úgy látom, hogy a háttérhatalom mesterei a rendszerváltási színjáték ciklusát új közönségnek, új szereplőkkel újraindították.
Annyit el kell mondanom, nem akarom megbántani, tudatos rosszhiszeműséggel vádolni a JOBBIKOT és főleg a táborát. Nem akarom gyanúsítani Őket, hogy előre megfontolva akarják a nemzet kiirtására adott időt meghosszabbítani, távolabbra tolni az eszmélés, az önfelszabadítás napját. Azt tudom, hogy furfangos az ellenfél. Tudja, meddig lehet lazítani a gyeplőt. Utólag jöttem rá, hogy engem is becsaptak. 1989-ben az aluljáróban gyűjtöttem az aláírást SZDSZ féle 4 igenes népszavazásra, a kommunisták elszámoltatására, és milyen szépen beszélt Antall, és egy Orbán nevű legényke is. Aztán valami „sajátos történelmi és külpolitikai kényszer” következtében nem valósult meg a nemzet álma. Antall belehalt a személyes hatalmi mámora miatti nemzetárulásba. Orbán is sokat változott. Már nyilvánosan vallja, hogy „A múlt kiesett a hatalmunkból” pedig tudja: amilyenre alakítják a múltunkat, olyanná szabhatják a jövőnket is, tehát a múltat nem lehet ilyen álságos szlogennel elhárítani. Később miniszterelnökként az EU csatlakozási tárgyalások kezdetén még mondogatta, az EU-n kívül is van élet. Aztán meggyőzték róla, hogy nincs. És a volt szovjet gyarmatok közül a legrosszabb feltételeket Ők alkudták ki, és Medgyesiék pedig aláírták. Ilyen gyászosan csatlakoztunk, DE mint példamutatók sok dicséretet kaptunk.
Amiért fontosnak tartom, hogy a legszemélyesebb magánügyedről nyilvánosan beszélgetést kezdjek annak az az oka, hogy minden barátunkat figyelmeztessük, a 20 éve is volt „sajátos történelmi és külpolitikai kényszer” nem szűnt meg, sőt a JOBBIK programjában sem látni a törekvést annak megszüntetésére. Még ma is ennyire vakok? Nekünk húsz éve olyan hírtelen jött minden, felkészületlenek voltunk. Akkor nem tudtuk mi történik, és főleg mi fog történni. Azóta okosabbak lettünk. Bogár László, Csath Magdolna, Drábik János, Posta Imre és sokan mások elég szájbarágósan elmondták mi a baj, és azt is, hogy mi a kiút!! Nem hiszem, hogy ennyire hülyék vagyunk: még a magunk kárán sem tudunk tanulni? Kár lenne egy történelmi esélyt elmulasztani. A nemzeti lét szövetének ilyen mély roncsolása után most már a függetlenség, az ’56-ban is megharcolt eszme, a se szocializmus, se kapitalizmus, és még régebbi öt elv teljesülése lehet csak a cél. Ezek néhány alapeleme: 1/ A nemzet nem azonos a vezetőkkel. A terheket viselő nép nem jogfolytonos utóda az 1944 óta fegyverrel, csalással, tehát jogalap nélkül rátelepített kormányoknak. A külföldi adósság fizetését „A NÉP NEVÉBEN” megtagadjuk (Igen T JOBBIK! Ez a valódi baj, erre vonatkozik a legsúlyosabb népítélet, a néhány kapzsi helytartó elszámoltatása sokadik cél.) A hitelezők követeljék a pénzüket azoktól, akik olyan helyzetet teremtettek ebben a gazdag országban, hogy az ország teljes gazdaságának bel- és külpiacainak szezonvégi kiárusításán, a nemzet népesedési és erkölcsi csődhelyzetbe vitelén túl pénzt is kellett fölvennie. Mellesleg bizonyítható, hogy az eddig fölvett pénzt a méltányos 5% kezelési költség figyelembevételével már többszörösen megadtuk. Ezen túl a rossz tanácsadók felelősségét fölvetve kártérítést követelünk. Vallási okokból sem uzsorát, de még szerény kamatot sem fizetünk. Azt a magyarok istene, a zsidók istene és a muzlmánok istene is tiltja (pl: Mózes III könyv 25(36) „Ne végy őtőle kamatot vagy uzsorát ” ) A kamat szó megengedő értelmű említése gyűlölet beszéd. Annak megállapításában sőt a beszedésében tettestársként való közreműködés is az emberiség elleni ugyan olyan el nem évülő gaztett, mint a háborús bűncselekmény. 2/ Azonnali hatállyal kilépünk a szovjet-únió mintájú Európai Unióból ahová a jogtalan kormányok csalással vitték be a nemzetet. Egyben kezdeményezzük az eredeti amerikai-únió USA jellegű, pontosabban az ezer éves európai nemzeti hagyományokon (a római jog, a magyar Arany Bulla 1222 évi hatályos változata és előzményei, az angol Magna Carta 1225 évi hatályos változata és előzményei, a stb.) kiterjesztésén nyugvó Európai Konföderáció megalakítását. 3/ A Magyar Nemzeti Bank irányítását visszavesszük, és önálló magyar forintot adunk ki, aminek a puszta kibocsátásáért nem kell külföldre kamatot fizetni. Az új forint célja és indokolt mennyisége az árucsere segítése. Aki ezt a közösségi tulajdonú pénzt akár ideiglenesen is kivonja az a közös pénz célját, a gyors forgalmát egyéni okból akadályozza; büntetendő. Tehát mindenki a nála lévő bankban el nem helyezett szabad pénze után büntetést (negatív kamatot) fizet. Elrendeljük, hogy a bankok csak annyi pénzt adhatnak hitelbe amennyi valós pénzük betétként rendelkezésre áll. A bankok a betétért kamatot nem fizetnek és a kiadott kölcsönért kamatot nem is szedhetnek. A kezelési költség kis összeg (egy évi országos átlagbér) esetén legfeljebb 5%, nagyobb összegnél arányosan kevesebb. A törvény hatályba lépését követő 3 hónapon belül a jelenlegi kintlévőségeire biztosítsanak 100% valós betéti hátteret, és egyben az élő kölcsönszerződéseiket max 5% kezelési költségen nyugvó alapra dolgozzák át. 4/ A föld, annak felszíni-, felszín fölötti és felszín alatti természeti kincsei nemzeti tulajdonban és kezelésben vannak. Ezekből 50 éves időtartamra családi működtetésre ésszerű méretben birtokba adható, a családi létszám, szakmai és helyismereti felkészültség, művelő eszközpark stb. mérlegelésével. (Igen 50 évenként kötelező a föld újraosztása az új feltételek szerint. Ezzel megszűnik a magyar átok, a földsóvárság alapja. A nagyurak gyakori átpártolása a többet ígérő hatalomhoz. És főleg okafogyottá válik a nép életének önrombolása: a fiatalok akaratuk elleni összeházasítsa a föld egyesítéséért; valamint a legjobb gazdák önpusztító egykézése a föld egyben tartásáért. (A magyarok Istenének törvényéből ollózta Mózes III25(13). Csak a magyar urak a régi szóbeliségből a nép jogát nem vették olyan komolyan, mint a magukét, ezért ez kimaradt az Arany Bullából.) Az újraosztott családi birtok egyénileg, de közösen, szövetkezeti formában is kezelhető. Az a család, amelyik az igényelt birtokot törvényesen és szomszédsági egyetértéssel is a jó gazda gondosságával kezeli, sőt fejleszti, az következő időszakra ismét birtokba kaphatja. 5/ ’56 tagadó követelésének pontosított, állító értelmű megfogalmazása: kicsiben kapitalizmus a kis- és középvállalkozói körben; nagyban szocializmus. Nemzeti szolidaritási alapon működnek a nagy ellátó rendszerek (társadalombiztosítás, a kötelező oktatás és tömegsport, közszolgáltatások) továbbá korlátozott piaci rendben működnek a nagyvállalatok. Itt szakmai vezetők irányítanak, azok kinevezése, ellenőrzése a munkástanács feladata, a tanács a tulajdonosok, a dolgozói és közösségi (helyi önkormányzat és a legnagyobbaknál ágazati minisztérium) részvényeseket képviseli. A nemzeti vagyon újraoszthatóságának érdekében minden ellátó rendszer, és a nagynak minősülő vállalkozások kártalanítás nélküli köztulajdonba vétele. A külföldi befektetők privatizációs haszna, adómentessége és kivitt nyeresége bőven fedezi az államosítással visszavételre kerülő befektetésének értékét. Aki az ellenkezőjét bizonyítja kártérítést kaphat. 6/ A függetlenné vállásunk elleni zsarolhatóságunk egyetlen eszköze az energiafüggőség. Erre kell kidolgozni egy megoldást. Átmenetileg a fogyasztás erős önkorlátozását. Aztán ami itthon van azt itthon tartani, önerőből művelni a makói gázmezőt. Lehet élelmiszerért kőolajat venni az araboktól, gondolom az oroszok is adnak ilyen kiugrási kísérlet esetén, de annak nagy lenne az ára! Lehet a tervezett olajcső mellé egy másik csövet fektetni, és azon ivóvizet szállítani olajért cserébe. Meg lehet találni azokat a magyar tudósokat, akik nem adják el a találmányt, hanem most néhány milliárdért kuncsorognak, hogy a hazájukat energia nagyhatalommá tegyék. Sok mindent lehet tenni, csak egyet nem. Törölje a JOBBIK az energia programjából, a Kárpáti (szalmai kifejezéssel síkvidéki, laikusan fogalmazva szigetépítő, magyarán a Rajka - Vaskapú ) folyamszakasszal kapcsolatban a vízi erőmű nevű természetgyalázás gondolatát. Több annak a környezetvédelmi-, és felszín alatti vízkészletre kifejtett káros hatása, mint az energetikai haszna. És a bősit is el kell bontani (kérdezzék meg a mosoni dunánál élőket. ) Minden Jobbik gondolt vízi erőmű helyett két-két gemenci rezervátumot létesítsenek inkább. Az ártér és foki terület természetbarát jellegű gondozása és az ártéri termék feldolgozása munkahely teremtő, nagy idegenforgalmi bevételt hoz az ottani lovas, vadász, halász, gasztró stb. túrizmus is. És ne higgyék el, hogy a Duna nem hajózható. Hajója válogatja. A síkvízi magyar Dunát ne a hegyvidéki nagyesésű Dunára szabott, meglévő nagymerülésű német bárkák igényei szerint szabják át, hanem az Óbudai hajógyárban készített, a Duna természetéhez igazított kismerülésű uszályokkal vigyék a tömegárut. Mert a szállítói igény és az azt kiszolgáló szakértői gazdaságossági számítás mindig van. Nekik az lenne a gazdaságos, ha a tengerjáró átrakodás nélkül közlekedhetne Yokohama és Jász - yakoh(l)ama között. 7/ Itt következnek azok a látszat apróságok (elszámoltatás, számonkérés, munkahely teremtés, családi pótlék, a nyugdíj megőrzése, stb) amiket a JOBBIK leír, de az a nemzeti függetlenséget tekintve semmivel sem több a FIDESZ ígéreteinél. Ezek az ígérvények a külső kizsákmányolás megengedésével, eltűrésével csak a belső elosztást alakítják át. A gazdaság élénkítésének megoldásával garantálják a kölcsönt ránk erőszakoló pénzvilág felé, hogy a magyar népesség létszámának, egészségének és tudati szintjének további roncsolása árán is törleszteni fogunk!! Mikor tanuljuk meg végre a történelmi leckét. Az erőszakkal hatalomra jutottakat (pl törököt, németet, habsburgot, kommunistát, multit) nem lehet a saját törvényeikkel elzavarni. Az önvédelem legkisebb mértéke, hogy minden fórumon ki kell mondani, most aktuálisan a JOBBIK programjában is le kell írni a legfontosabb bajokat és azok megszüntetésének módját, mert azok ismertek is. Aki ezt nem teszi, az nem akarja komolyan a radikális változást. Fizikai kényszerrel, anyagi megvesztegetéssel, „reálpolitikai” önkorlátozással rángatott paprikajancsi, mint a többi politikai bohóc. Itt nem értem a JOBBIK máléságát. Ennél több rosszat már úgysem hazudhatnak róla, és mégis lapít. Mert gondolom, titokban azért tudják, hogy nem kapnak2/3-os többséget, anélkül pedig beszélhetnek bármit, nincs törvényes eszközük a FIDESZ által is megígért típusú váltásnál jobb eredményt elérni. Egyedül a föld megvédése kérdésben jelezték az EU konfliktus vállalását. Az nem zavaró a számukra, hogy érvényben marad az EU alkotmány, az egész EU teljes kifosztásunk törvényre emelése. Pl 106. cikk (2) Az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vagy a jövedelemtermelő monopólium jellegű vállalkozások olyan mértékben tartoznak a Szerződések szabályai, különösen a versenyszabályok hatálya alá, amennyiben ezek alkalmazása sem jogilag, sem ténylegesen nem akadályozza a rájuk bízott sajátos feladatok végrehajtását. A multikra nem vonatkozik az EU alkotmány, hogy sajátos jövedelemtermelő feladatukat akadálytalanul teljesíteni tudják. Nem zavaró az sem, hogy hatszor annyi az éves tagdíjunk, mint amennyit a pályázaton elvileg visszakaphatunk. És a pénzügyi gyarmatosítás minden elemét, az államadósságot, a tank helyett bank erőszakot azt kifogás emelése nélkül elfogadják. Amíg nem mondjuk ki a bajt, és főleg annak ismert elhárítási módját, addig remény sincs a valós váltásra. Az ilyen választási kampány egy esély a valós váltás nemzeti programjának hirdetésére, a nemzeti összefogás és közmegegyezés szervezésére. És aki ezt a küldetést pártként, képviselőként nem vállalja, az nem kell, és főleg ne beszéljen a „A NÉP NEVÉBEN” . Kár lejáratni a csapatot, a gondolatot. A züllesztést a régiek is meg tudják szervezni. Mindenkit nagy szeretett kérek, kérdezze meg a JOBBIKOT, hogyan gondolják az 1-5 sorskérdések rendezését? Még van idejük felkérni a fent nevezett személyeket, hogy ők írják meg azt jobbik programként, amit az előadásaik alapján kivonatosan előadni tudtam. Budapest, 2010. február 27.
|
| |
 |
Hír értékelése |
 |
Értékelés: 5 Szavazat: 1

|
|
|