CímlapBelépés/Reg.KilépésÉszrevételekTartalomjegyzékLinkajánlóEmail

Tanmese
Dátum: 2010. March 09. Tuesday, 14:51 Szerző: akac

Hitvilág EZ ANNYIRA IGAZ!!!!

Istennel beszélget egy szent ember: Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a  Pokol.



Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az  embernek, hogy betekintsen.  A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy  nagy fazék, benne ízletes     raguval.
Az embernek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak  voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a  kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus   tálat és vett egy kanállal.   De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a  kanalat a szájukhoz emelni.

A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.


Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt.
 Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz
volt,  mint az előző szobában.  Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét  elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a  kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és  nevetve beszélgettek egymással.

A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!

Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak 'képesség'  kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek  csak  magukra    gondolnak.

'Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön.'

 Felmérés szerint az emberek 93%-a nem küldi tovább ezt a levelet. Csak 7 %, az, aki úgy érzi, hogy megosztaná a kanalát másokkal is.     Én megtettem... -ha elfogadod!
Áldott, szép életet!

 
  Kapcsolódó linkek
· Több hír: Hitvilág
· Több hír: akac


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Hitvilág:

A Biblia és a homoszexualitás


  Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz


  Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Az első oldal indítása óta Ön a(z): Site Meter látogató
Ajánlott felbontás: 1024x768 MSIE 6.0
2003-2008 © SZMM
Weboldallal kapcsolatos
tartalmi észrevételek: ta@szmm.hu
technikai észrevételek: info@szmm.hu
Szabad Magyarországért Mozgalom
MOVEMENT FOR A FREE HUNGARY
1151 Budapest, Fő út 36.
Tel: 1/306-5863; Üzenet:06 20 9/714 600
Internet: www.szmm.hu E-mail: szmm@szmm.hu
Adószám: 18178632-1-42


Szervezetünk NEM nonprofit szervezet, mivel nem voltunk hajlandók politikamentességi nyilatkozatot tenni, ezért a számunkra küldött adomány az adóalapból nem írható le. Ha ennek ellenére mégis volna, aki támogatna minket, úgy az
ilahi alábbi bankszámlaszámra küldheti el adományát, amit köszönettel veszünk:

Ella Bank: 17000019-11286202

Ez a weboldal a PHP-Nuke Web portál rendszer segítségével jött létre, mely a GNU/GPl licensze alatt áll.

ilahi ilgilerim.com