CímlapBelépés/Reg.KilépésÉszrevételekTartalomjegyzékLinkajánlóEmail

Lebuktam
Dátum: 2013. November 16. Saturday, 00:18 Szerző: akac

Jegyzet


Hegedûs Péter 2004 óta a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt jegyzett elnöke. Hétvégén programadó nagygyûlést tart a Syma Csarnokban. Mint régi kisgazda és újságíró kíváncsi lettem volna, hogy milyen programmal áll elõ végre Hegedûs, ezért bejelentkeztem az élõregisztrációs telefonszámon. Kedves nõi hang közölte velem, hogy a helyszínen átvehetem a regisztrációs belépõt. Tíz perc sem telt el, amikor egy férfihang hívott, hogy nem fogadják el a jelentkezésemet, mivel „ellenérdeket párt” tagja vagyok és ne is menjek oda, mert nem engednek be.



 Megköszöntem, hogy elõre szóltak, mivel így nem kell újra átélnem azt, amit 2005. december 17-én a MOM mûvelõdési házában kellett, amikor még az FKGP tagjaként hivatalos küldöttje voltam a nagygyûlésnek, mert hogy akkor és ott kivezettetett Hegedûs Péter engem, hogy miért azt csak sejtem. Akkor már ismert radikális elem voltam, mivel „EU Nem” kampánynak az egyik fõszervezõje voltam. Így nem lehetett kétsége afelõl, hogy én a Független Kisgazdapártban egy antiglobalista, radikális nemzeti pártot szerettem volna látni, aminek hangot is kívántam adni.

De az egész ügy pikantériája abban leledzik, hogy az alig egy hónapja használt vodafon redes telefonszámomon hívtak vissza, amit csak valamilyen informális úton vagy „közös ismerõstõl” szerezhettek meg, hisz két éve semmilyen módon nem tartottam velük a kapcsolatot.  


Ha az igazi kisgazdák értékrendjét és céljait nézzük, akkor nem tekinthetõ a Horkovics-féle Kisgazdapárt ellenérdekelt pártnak, mivel zömében régi kisgazdák alkotják. De az is igaz, hogy a mi tagjaink nem tûrnének meg egy volt MSZMP-s párttitkárt elnöküknek.


Az, hogy én személy szerint ellenérdekelt voltam és vagyok Hegedûs Péter hintapolitikájával szemben az már igaz, mint ahogy 2006. október 20-án sem voltam hajlandó kérésének eleget tenni neki, hogy oszlassam fel, mint felelõs szervezõ a Kossuth téri Gyurcsány-ellenes demonstrációt október 23.-ára.  Így most sem vagyok hajlandó bedõlni neki a magyarkodó frázisainak.

Kilencévi kisgazda agónia és 1,2 milliárd székházpénz elherdálása után aligha hihetõ, hogy a történelmi kisgazdapártot akarná feléleszteni.



Budapest, 20013. 11. 15.

Takács András



 
  Kapcsolódó linkek
· Több hír: Jegyzet
· Több hír: akac


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Jegyzet:

Csurka István: Tudatmódosítók


  Hír értékelése
Értékelés: 4.66
Szavazat: 3


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz


  Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Az elsõ oldal indítása óta Ön a(z): Site Meter látogató
Ajánlott felbontás: 1024x768 MSIE 6.0
2003-2008 Š SZMM
Weboldallal kapcsolatos
tartalmi észrevételek: ta@szmm.hu
technikai észrevételek: info@szmm.hu
Szabad Magyarországért Mozgalom
MOVEMENT FOR A FREE HUNGARY
1151 Budapest, Fõ út 36.
Tel: 1/306-5863; Üzenet:06 70 600 9741
Internet: www.szmm.hu

            Kérjük, látogassa meg testvér szervezetünket: www.ömp.hu 

Szervezetünk NEM nonprofit szervezet, mivel nem voltunk hajlandók politikamentességi nyilatkozatot tenni, ezért a számunkra küldött adomány az adóalapból nem írható le. Ha ennek ellenére mégis volna, aki támogatna minket, úgy az vegye fel a kapcsolatot szervezetünkkel:


Ez a weboldal a PHP-Nuke Web portál rendszer segítségével jött létre, mely a GNU/GPl licensze alatt áll.

ilahi youtalkin windows7home replies