CímlapBelépés/Reg.KilépésÉszrevételekTartalomjegyzékLinkajánlóEmail

Putyin aranycsapdája
Dátum: 2015. January 05. Monday, 23:50 Szerző: akac

Külföld


A Novorosszija Hírügynökség elemzése
 

A cikket, amelyet honlapunk szerkesztõsége ajánl az olvasók figyelmébe, a szakújságírók e-mailen küldözgetik egymásnak: "Olvastad? Nem? Mondj véleményt te is! Szerintem, szuper!" A rengeteg tovább-posztolás okán utóbb nagyon nehéz lett megállapítani, hogy ki az eredeti szerzõ. De ez egy túlságosan is jó írás! Ezért is volt az, hogy a keresés addig folytatódott, amíg az eredményre nem vezetett: a szerzõ - DMITRIJ KALINYICSENKO.




Nyugaton Putyint hagyományosan azért szokták kárhoztatni, hogy a KGB-nél szolgált. Ezért ez egy kíméletlen, erkölcstelen, stb. ember. Putyint mindenfélével meg szokás vádolni. Ám soha, senki sem vádolta Putyint azzal, hogy nincs esze.

Bármivel is vádolják azonban ezt az embert, az csak megvilágítja a gyors, analitikus gondolkodásra való, illetve azt a képességét, hogy egy szempillantás alatt képes legyen meghozni világos, megfontolt politikai és gazdasági természetû döntéseket.

A nyugati sajtó nemritkán egy olyan nagymesterhez hasonlítja Putyin eme képességeit, aki képes nyilvánosan is villámpartiban szimultánt játszani, egyszerre több sakktáblán. Ha megfigyeljük azokat a legutóbbi fejleményeket, amelyek az amerikai és a nyugati gazdasági életben mentek végbe, akkor elmondhatjuk: Putyin személyisége eme szegmensének értékelésekor a nyugati sajtónak abszolút igaza van.

Dacára a Fox News és a CNN stílusában elõadott számtalan gyõzelmi jelentésnek, a Nyugat gazdasága, élén az amerikaival, mostanra Putyin csapdájába esett. És hogy miként lehetne szabadulni ebbõl a csapdából, azt Nyugaton senki sem látja: senki sem találja a kiutat. És minél inkább igyekszik a Nyugat kivergõdni ebbõl a csapdából, helyzete annál inkább egyre reménytelenebbé válik.

De hát miben is áll a lényege annak a kétségkívül tragikus helyzetnek, amiben a Nyugat, az USA találta magát? És miért hallgat, hallgatnak errõl, mint valami fõbenjáró hadititokról, az egész nyugati sajtó, a vezetõ nyugati közgazdászok? Nos, hát, tegyünk egy kísérletet arra, hogy az éppen most végbemenõ gazdasági események lényegére rájöjjünk - méghozzá úgy, hogy ennek során lehetõleg minél jobban elvonatkoztatjuk önmagunkat a morál, az erkölcsiség, a geopolitika tárgyalásának legapróbb összefüggéseitõl is.

Nos, hát, miután a Nyugat, élén az Egyesült Államokkal tudatára ébredt ukrajnai kudarcának, azt a célt tûzték ki maguknak, hogy - az orosz költségvetés bevételi forrásai szempontjából is fontos exportbevételeinek, az orosz valuta- és aranytartalékok alapvetõ forrásának, a kõolaj, és következésképpen a földgáz árának a leszorításával - megsemmisítsék az orosz gazdaságot. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a Nyugat által elszenvedett ukrajnai kudarc valójában nem elsõsorban katonai és politikai természetû. A kudarc valódi oka, hogy Putyin igazából nem volt hajlandó a Nyugat ukrajnai projektjét az orosz költségvetés terhére finanszírozni. Miáltal a Nyugatnak ez a projektje eleve életképtelenségre ítéltetett, a közvetlen jövõben és távlatilag is.

Legutóbb, még Reagan idején, a Nyugatnak a kõolajárak csökkentésére irányuló taktikája még sikeres volt, és a Szovjetunió felbomlásához vezetett. Ám a történelem nem ismétli önmagát. Ez alkalommal minden másképpen sül el a Nyugat számára. Az, amivel Putyin a Nyugatnak válaszolt, egyszerre emlékeztet a sakkra is, és a dzsúdóra is. Ez utóbbiban az ellenfélnek a támadásra felhasznált erejét õ, saját maga ellen fordítják - miközben a védekezõ fél csupán minimálisan vesztegeti saját erejét, eszközeit. Putyin tényleges politikája a külvilág számára nem nyilvános. Ezért Putyin tényleges politikája nem a hatást, hanem a hatékonyságot tûzi ki célul.

Csak nagyon kevesen vannak azok, akik értik, hogy Putyin e pillanatban voltaképpen mit is mûvel. És gyakorlatilag nincs olyan, aki tisztában lenne azzal, hogy a továbbiakban mit is fog csinálni.
Bármennyire is furcsának tûnjék is ez most, Putyin - és csakis természetes aranyért - orosz kõolajat és földgázt ad el.

Putyin, persze, ezt nem kürtöli világgá, mint valami tolakodó reklámot. És, természetesen - közbülsõ fizetési eszközként - továbbra is elfogadja a dollárt. Ám az olaj és a gáz eladásából befolyó dollárokat azonmód átváltja természetes aranyra!

Ahhoz, hogy ezt megértsük, elegendõ megtekintetni, hogy Oroszország arany- és valutatartalékában milyen ütemben nõ az arany mennyisége - illetve ezt összevetni azzal, hogy ugyanabban az idõszakban milyen mennyiségben nõttek az olaj és gáz eladásából származó orosz valutabevételek. (A felsõ grafikon a sanghaji tõzsdén be-, illetve visszaváltott arany mennyisége látható, míg az alsó grafikon a hetenkénti visszaváltásokat mutatja, - mindkettõ tonnákban, illetve 2009 és 2014 között.)


Mi több, az év harmadik negyedében Oroszország természetes arany vásárlásai példátlanul magas, rekord szinteket értek el. Ez év harmadik negyedében Oroszország, hihetetlen mennyiségben vásárolt aranyat, összesen 55 tonnát. Ez több mint amit - a hivatalos adatok szerint - a világ összes többi országának központi bankjai, együttvéve, vásároltak! (A 6. ábra mutatja, hogy melyik ország mennyi aranyat vásárolt: a név szerint felsoroltakon kívül az összes többi központi bank - egyenként kevesebb, mint egy tonnával - együttvéve 3 tonna aranyat vett.)


Összességében véve, a világ összes országának központi bankjai 2014 harmadik negyedében 93 tonna drágafémet vásároltak. Összességében ez volt egy huzamban a 15. olyan negyedév, amikor központi bankok tisztán aranyat vásároltak. A világ központi bankjai által összesen megvásárolt 93 tonna aranyból Oroszország részesedése, a maga 55 tonnájával, egészen elképesztõ.

Nem is olyan régen brit tudósok ugyanarra a bizonyos következtetésre jutottak, ami pár éve az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatának szakvéleményében vált ismertté. Mégpedig: Európa nem tud meglenni az Oroszország felõl érkezõ energiahordozók nélkül. Ami angolról a világ bármely más nyelvére lefordítva azt jelenti: "A világ nem lesz képes a túlélésre, ha az energiahordozók világméretû egyenlegébõl kihagyjuk az Oroszországból érkezõ kõolaj- és földgázszállítmányokat."

Így az olajdollár hegemóniájára épülõ nyugati világ egyszeriben katasztrofális helyzetben találta magát. Amelyben a Nyugat nem tud meglenni az orosz kõolaj és földgáz nélkül - ám Oroszország mostantól csak természetes aranyért cserében lesz hajlandó eladni olaját és földgázát. Putyin mostani játszmájának pikantériája abban rejlik, hogy az a mechanizmus, amelynek keretében Oroszország csak aranyért adja energiahordozóit, immár attól függetlenül mûködik: kész-e a Nyugat arra, hogy az önmaga által mesterségesen leszállított árú arannyal fizessen az olajért és a gázért, vagy sem.

Oroszország ugyanis - folyamatos dollárbevételekkel rendelkezvén az eladott kõolaj és földgáz után - bármikor vásárolhat e dollárokért aranyat. Méghozzá a mostani, pont a Nyugat által minden, szabályos és szabálytalan módon leszorított árakon.

Azaz olyan aranyárakon, amelyeket az FRS és az ESF a töredékére szorított le, szemben az olajdollárnak a piaci manipulációk révén mesterségesen felfújt vásárlóértékével. Egy érdekes tény: az Egyesült Államokban mára a törvény erejével bír az, hogy az amerikai kormány egy különleges részlege, az ESF (Exchange Stabilization Fund) - a dollár árfolyamának stabilizálása céljából - lenyomja az arany árát.
A pénzügyi világban axiómának számít az a tétel, hogy az arany: az antidollár.

- 1971-ben Richard Nixon amerikai elnök becsukta az "aranyablakot": megszüntette a dollár szabad átválthatóságát az aranyra - noha azt az Egyesült Államok korábban, 1944-ben, Bretton Woodsban ezt garantálta.
- 2014-ben Vlagyimir Putyin orosz elnök kinyitotta ezt az "aranyablakot" - fittyet hányva arra, hogy mit gondolnak és mondanak errõl Washingtonban.
Pedig a Nyugat éppen most áldoz óriási erõket és eszközöket arra, hogy lenyomja az arany és az olaj árát. Hogy ilyenformán, egyrészt, a dollár javára torzítsa el a mostani gazdasági realitásokat. Másrészt pedig megsemmisítse annak az Oroszországnak a gazdaságát, amely nem hajlandó a Nyugat engedelmes vazallusának a szerepére.

A helyzet most, momentán, az, hogy az olyan csereeszközök, mint az arany és a kõolaj, a dollárhoz képest aránylag gyengévé és alulértékeltté váltak. Ami a Nyugat kolosszális gazdasági erõfeszítéseinek a következménye.

Putyin pedig, mindeközben, a Nyugat erõfeszítéseivel mesterségesen erõssé tett dollárokért adja el az orosz energiahordozókat. Melyekért azonmód aranyat vásárol fel - mely éppen a Nyugat igyekezetének következtében, most mesterségesen leértékelt.

Putyin játszmájában van még egy érdekes momentum: az orosz urán. Melynek köszönhetõen ég ma az Egyesült Államok minden hatodik villanykörtéje. Mely uránt Oroszország ma szintén dollárért ad el az Egyesült Államoknak.
Ily módon a Nyugat azzal a dollárral fizet Oroszországnak a kõolajért, a földgázért és az uránért, mely dollár vásárlóértéke, magának a Nyugatnak az igyekezete következtében, mesterségesen magas, a kõolajhoz és a földgázhoz viszonyítva. Ám Putyin csak arra használja ezeket a dollárokat, hogy értük kivonja Nyugatról annak természetes aranyát, amelynek dollárban kifejezett árát éppen a Nyugat szorította le mesterségesen.

Putyinnak ez az igazán ragyogó gazdasági kombinációja olyan helyzetbe hozza a Nyugatot, az USA-val az élen, mint azé a kígyóé, amely dühödten és eltökélten harapdálja saját farkát.

A Nyugat számára felállított gazdasági aranycsapda elgondolása, valószínûleg, eredetileg nem Putyintól származott. Az elgondolás alighanem inkább Putyin gazdaságpolitikai tanácsadójáé, Glazjev akadémikusé. Különben miként lenne az lehetséges, hogy Glazjev állami hivatalnok - akinek feltételezhetõen nincs köze az üzlethez -, sok más orosz üzletemberrel együtt, Washington személy szerint felvétette a nyugati szankciós listákra? A közgazdász akadémikus Glazjev elgondolását Putyin ragyogóan megvalósította - miután elõzõleg bebiztosította a maga számára kínai kollégája, Hszi Csin-pin teljes támogatását.

Ezzel összefüggésben különösen érdekes lehet az Orosz Központi Bank elsõ elnökhelyettesének, Kszenyija Judajevának a novemberi nyilatkozata. Aki azt hangsúlyozta, hogy a Központi Bank, szükség esetén, az import kifizetésére bedobhatja aranytartalékait. Nyilvánvaló, hogy a nyugati világ által elfogadott szankciók idején, ez a nyilatkozat a BRICS országainak, mindenekelõtt pedig Kínának szólt. Az, hogy Oroszország az árukért kész nyugati arannyal fizetni - mint kiderült - Kínának nagyon is jól jött. Hogy miért - errõl szól az egyik korábbi írás.

Kína nemrégiben bejelentette, hogy nem növeli tovább dollárban kifejezett arany- és valutatartalékait (AVT). Ha figyelembe vesszük, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokban az elõbbi deficitje állandóan növekszik (a jelenlegi egyensúly immár 5 az 1-hez, Kína javára), akkor ez a nyilatkozat, pénzügyi nyelvrõl lefordítva azt jelenti: "Kína a továbbiakban áruiért nem fogad el dollárt". A világsajtó jobbnak látta nem észrevenni a legújabb kor pénzügyi történelmének ezt a kolosszális eseményét. És itt a kérdés még csak nem is az, hogy Kína, szó szerint, nem lesz hajlandó dollárért adni áruit. Kína természetesen ez után is el fogja fogadni a dollárt - ám csupán, mint az áruiért járó közbülsõ fizetõeszközt. Ám Kína, miután megkapta a dollárt, nyomban meg is fog tõle szabadulni, és arany- és valutatartalékainak struktúrájában a dollárt valami mással fogja fölváltani. Különben nem lenne semmi értelme annak, amit a kínai pénzügyi hatóságok bejelentettek: "A továbbiakban Kína nem fogja tovább növelni dollárban kifejezett arany- és valutatartalékait". Vagyis Kína a különbözõ országokkal folytatott kereskedelmébõl befolyó dollárjaiért többé nem fog amerikai állami kincstárjegyeket (treasuries) vásárolni. Ahogy azt korábban állandóan tette.

Vagyis Kína a jövõben valami másra fogja cserélni azokat a dollárokat, amelyek a továbbiakban nem csupán az Egyesült Államokkal, de általában bármely más országgal való kereskedelmébõl befolynak - hogy "ne növelje tovább dollárban kifejezett arany- és valutatartalékait". És itt jön a legérdekesebb kérdés: mi lesz az a valuta, amivel Kína fel fogja váltani a kereskedelembõl befolyó dollárjait? Milyen valutára - illetve milyen csereeszközre? A mostani kínai pénzügyi politika elemzése arra enged következtetni, hogy - a kereskedelembõl befolyó dollárjait, vagy legalábbis azok jelentõs részét - Kína szép csendben aranyra fogja átváltani, ahogy azt már, de facto, teszi is.

Ebbõl a szempontból az orosz-kínai kapcsolatok pasziánsz kártyajátéka nagyon szerencsésen alakul mind Moszkva, mind pedig Peking számára. Oroszország közvetlenül aranyért, annak folyó árán vásárol árukat Kínától. Kína pedig az aranyért, megint csak annak folyó árán, orosz energiahordozókat vesz. Ebben az orosz-kínai idillben mindennek van helye: a kínai áruknak is, az orosz energiahordozóknak is, és az aranynak, mint kölcsönös elszámolási egységnek is. Ebben az idillben csupán egy dolog számára nincs hely: a dollárnak. És ebben nincs semmi különös. Minthogy a dollár se nem kínai áru, se pedig nem orosz energiahordozó. A dollár csupán egy közbülsõ pénzügyi elszámolási eszköz - egy fölösleges közvetítõ. Márpedig két önálló üzleti partner együttmûködésébõl a fölösleges közvetítõket, elõbb-utóbb, ki szokták iktatni.

Itt mindjárt külön meg kell jegyezni: a természetes arany világpiaca eltörpül a tényleges olajszállítások világpiacához képest. A természetes arany világpiaca ráadásul még inkább mikroszkopikus, ha összevetjük a kõolaj, a földgáz, az urán - a különbözõ áruk - tényleges szállításainak világpiacával.

Az arany megnevezésekor a hangsúly azért van a "természetes" szón, mivel természetes (és nem papíron lévõ) energiahordozóiért cserében Oroszország aranyat von el a Nyugattól. Mégpedig az energiahordozók kézzel fogható, és nem papíron megvalósuló leszállításáért cserében. Ugyanígy jár el Kína is, amikor - a jelenlegi, mesterségesen, többszörösével leszállított árú, ám valóban létezõ aranyat - elvonja a Nyugattól. Ellenértékeként annak, hogy kézzel fogható áruit ténylegesen leszállítja.

Nem váltak be a Nyugat azon reményei sem, hogy Oroszország és Kína - az általuk leszállított energiahordozókért, árukért cserében - elfogad majd mindenféle pénzérméket, illetve "papír aranyat". Oroszországot és Kínát ugyanis, végsõ fizetõeszközként csupán az arany - az pedig csak mint kézzel is tapintható fém - érdekli.

Közbevetõleg: Havonta a papír alapú arany forgalma - csupán, mint az arany határidõs szállítására adott kötelezvény (futures) - havonta mintegy 360 milliárd dollárt ér el a piacokon. Ezzel szemben havonta csak mintegy 280 millió dollár értékben valósul meg arany tényleges szállítása. Ami a kereskedések során ezer az egyhez arányt teremt a papír alapú, illetve a természetes arany között.

Amikor Putyin beveti azt a mechanizmust, hogy a piacról ténylegesen kivonja a Nyugat által mesterségesen leértékelt egyik csereeszközt (az aranyat), cserében egy, a Nyugat által mesterségesen felértékelt, másik csereeszközért (a dollárért) - ezzel elindította azt a visszaszámlálást, amellyel véget ér az olajdollárnak a világszerte élvezett hegemóniája. Ezzel Putyin bevitte a Nyugatot abba a zsákutcába, amelybõl hiányzik bármiféle pozitív gazdasági perspektíva. Mostantól a Nyugat fordíthat bármekkora erõfeszítéseket, bármekkora eszközöket arra, hogy mesterségesen növelje a dollár vásárlóerejét, csökkentse az olaj árát, és mesterségesen leszorítsa az arany vásárlóerejét. A gondot az fogja okozni a Nyugat számára, hogy a rendelkezésére álló természetes arany készletei végesek. Ezért minél inkább fog törekedni a Nyugat arra, hogy a dollárhoz viszonyítva elértéktelenítse a kõolajat és az aranyat, annál gyorsabb ütemben fognak apadni az egyre olcsóbb aranyból rendelkezésére álló, ám távolról sem végtelen tartalékai. E Putyin által mesterien megjátszott gazdasági kombináció során a természetes arany a Nyugat tartalékaiból gyors ütemben áramlik majd át Oroszországba, Kínába, Brazíliába, Kazahsztánba és Indiába - a BRICS országokba. Ha természetes aranyból való készletei továbbra is ilyen ütemben csökkennek majd, a Nyugat által megteremtett, az olajdollárra épülõ világrend összeomlása elõtt a Nyugat már nem fog tudni tenni semmit Putyin Oroszországával szemben. Azt a helyzetet, amibe Putyin az Egyesült Államok által vezetett Nyugatot hozta, egy sakkjátszmában úgy hívják: a felek egyike idõhiányba ("Zeitnot") került.

A nyugati világ még soha nem látott olyan gazdasági eseményeket, jelenségeket, mint amilyenek a szemünk láttára mennek végbe. A Szovjetunió - amikor estek az olajárak - sietve eladta aranyát. Oroszország, ezzel szemben - megint csak az olajár esésének közepette - az aranyat sietve vásárolja. Így Oroszország immár közvetlenül aláásta az olajdolláron alapuló világuralom amerikai modelljét.

Az olajdollárra épülõ világmodell arra alapszik, hogy az USA nemzeti valutája domináns szerephez jutott a világ valutáris rendszerében. Ami lehetõvé teszi, hogy a Nyugat országai - élükön az Egyesült Államokkal - más országok és népek munkájából, anyagi tartalékaiból éljenek. A dollárnak a világ valutáris rendszerében játszott szerepe abban áll, hogy ez a valuta a kereskedelmi ügyletek lezárulásának, végsõ fizetõeszköze. Ez azt jelenti, hogy az amerikai dollár, a világ valutáris rendszerében, a felhalmozás olyan végsõ csereeszköze, melyet nincs értelme más csereeszközökre átváltani. Ám az, amit a BRICS országai - élükön Oroszországgal és Kínával - most csinálnak, az gyakorlatilag megváltoztatja a dollár szerepét és státuszát a világ valutáris rendszerében. Moszkva és Peking együttes akcióinak eredményeként az Egyesült Államok nemzeti valutája, végsõ csere- és felhalmozási eszközbõl csak afféle közbülsõ csereeszközzé változik. Amelynek csupán az a rendeltetése, hogy ezt a közbülsõ csereeszközt átváltsák egy másik és valóban végleges csereeszközzé: arannyá. Így a dollár gyakorlatilag elveszíti szerepét, mint a csere- és felhalmozás végsõ eszköze - átadva eme mindkét szerepét egy másik, általánosan elismert, nemzetiségtõl és politikától független monetáris eszköznek: az aranynak.

A Nyugatnak hagyományosan két módszere volt arra, hogy elhárítsa az olajdollárra épülõ világmodell gyengûlését, és a Nyugat ebbõl eredõ aránytalanul széleskörû elõjogait fenyegetõ veszélyeket.

Az egyik ilyen eszközt jelentették a színes forradalmak. A másik ilyen eszköz - amit a Nyugat rendszerint akkor vet be, amikor az elsõ eszköz nem válik be -: a katonai agressziók, a bombázások.

Oroszország esetében azonban a Nyugat számára a kettõ közül egyik sem alkalmazható: vagy azért, mert lehetetlen, vagy azért, mert elfogadhatatlan.

Mégpedig azért, mert, elõször is: az orosz lakosság - ellentétben sok más ország lakosságával - semmiképpen sem hajlandó szabadságát, gyermekei jövõjét felcserélni az akár már most rögtön is megkapható nyugati kolbászra. Ez már azokból a nyugati közvélemény-kutatásokból is nyilvánvalóvá válik, amelyekben Putyin népszerûsége rekordmagasságokban található. Például az a személyes barátság, ami Washington favoritját, Navalnijt fûzi McCain szenátorhoz, igen csak nem tett jót sem neki, sem Washingtonnak. Azt követõen, hogy errõl értesült a sajtóból, az orosz lakosság 98 %-a immár semmi másnak nem tekinti Navalnijt, mint Washington vazallusának, az orosz nemzeti érdekek elárulójának. Ezért azok a nyugati szakértõk, akik a valóság talaján állnak, még csak álmodni sem mernek bármiféle színes forradalomról Oroszországban.


Ami a második, a Nyugat számára hagyományos módszert, a közvetlen katonai agressziót illeti: Oroszország se nem Jugoszlávia, se nem Irak, se nem Líbia. Bármilyen Oroszország ellen, orosz területen indítandó, nem nukleáris hadmûvelet esetén a Nyugatot, élén az Egyesült Államokkal, megsemmisítõ vereség várja. És a Pentagon tábornokai - akik ténylegesen az irányítói a NATO erõinek - ezzel nagyon is tisztában vannak. Ugyanígy nincs esélye egy Oroszország elleni nukleáris háborúnak sem, beleértve az un. "megelõzõ és lefegyverzõ nukleáris csapás" koncepcióját is. A NATO-nak egyszerûen nem rendelkezik egy olyan csapásmérés technikai lehetõségével, ami által teljesen hatástalanítani lehetne Oroszország nukleáris potenciálját, e potenciál számtalan megnyilvánulásával egyetemben. Ebben az esetben elkerülhetetlen lenne egy tömeges, megtorló válaszcsapás az ellenségre, annak területére. És egy ilyen válaszcsapás kumulált ereje éppen elegendõ lenne ahhoz, hogy a túlélõk utóbb már irigyeljék a holtakat. Vagyis egy nukleáris tûzpárbaj eleve nem jelenthetne megoldást az olajdollárra épülõ világrend érlelõdõ összeomlásának problémájára. Jobb esetben ez jelentené e világrend történetében a zárófejezetet, az utolsó állomást. Rosszabb esetben ez elvezetne a nukleáris télhez, minden élõlény kipusztulásához - kivéve talán a baktériumoknak azokat a mutánsait, amelyek a sugárzás hatására keletkeznének.

A vezetõ nyugati gazdasági réteg látja a végbemenõ jelenségeket, tisztában is van azok lényegével.

A vezetõ nyugati közgazdászok, kétség kívül, tisztában vannak azzal, hogy a nyugati világ - beleesve Putyin gazdasági aranycsapdájába - milyen mélységesen tragikus és kilátástalan helyzetbe került. Hiszen a Bretton Woods-i megállapodások létrejötte óta mindenki jól tudja azt az alapvetõ szabályt: "Akinek több az aranya, az állapítja meg a játékszabályokat". Ám Nyugaton errõl mindenki hallgat. Mégpedig azért hallgatnak, mert senki sem tudja, hogyan lehetne most már ebbõl a helyzetbõl kikeveredni.

És, éppen ezért, ha valaki elkezdené elmagyarázni a nyugati közvéleménynek a végbemenõ gazdasági katasztrófa minden részletét, akkor ez a bizonyos közvélemény az olajdollárra épülõ világrend hívei számára legszörnyûbb kérdéseket kezdi majd föltenni. Amelyek így hangzanak majd:

- Meddig lesz képes a Nyugat természetes aranyért olajat venni Oroszországtól?

- És mi lesz az olajdollárral az után, hogy a Nyugatnak elfogy majd a természetes aranya - amivel kifizethetnék az orosz kõolajat, földgázt és uránt, továbbá a kínai árucikkeket?

Ezekre a látszólag egyszerû kérdésekre ma Nyugaton nem tudja a választ senki.

Hát, uraim, ezt hívják sakk-mattnak. A játéknak vége.

Forrás: http://tehnowar.ru


Internet-portálok anyagai alapján az összeállítást készítette: Tatyjana Dobrogyejeva

Novorosszija központi hírügynöksége: Novorus.info


 
  Kapcsolódó linkek
· Több hír: Külföld
· Több hír: akac


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Külföld:

Honnan ered Ukrajna, kik az ukránok?


  Hír értékelése
Értékelés: 4.96
Szavazat: 26


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz


  Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Az elsõ oldal indítása óta Ön a(z): Site Meter látogató
Ajánlott felbontás: 1024x768 MSIE 6.0
2003-2008 Š SZMM
Weboldallal kapcsolatos
tartalmi észrevételek: ta@szmm.hu
technikai észrevételek: info@szmm.hu
Szabad Magyarországért Mozgalom
MOVEMENT FOR A FREE HUNGARY
1151 Budapest, Fõ út 36.
Tel: 1/306-5863; Üzenet:06 70 600 9741
Internet: www.szmm.hu

            Kérjük, látogassa meg testvér szervezetünket: www.ömp.hu 

Szervezetünk NEM nonprofit szervezet, mivel nem voltunk hajlandók politikamentességi nyilatkozatot tenni, ezért a számunkra küldött adomány az adóalapból nem írható le. Ha ennek ellenére mégis volna, aki támogatna minket, úgy az vegye fel a kapcsolatot szervezetünkkel:


Ez a weboldal a PHP-Nuke Web portál rendszer segítségével jött létre, mely a GNU/GPl licensze alatt áll.

ilahi youtalkin windows7home replies