|  |
Magyarország bajban van. Nem vigasz, hogy Európa is bajban van. Magyarország, hála a választási eredménynek, vehetett végre egy nagy lélegzetet, mert nyolc keserves év után megszabadult a nemzetközi nagytőkét gátlástalanul kiszolgáló és egyébként is fosztogató, korrupt vezetőitől. Bizalommal, reménnyel töltötte el az ország népét az új kormány indulása is. Szinte maradéktalan egyetértéssel találkozott a legtöbb intézkedés, köztük a Nemzetközi Valutaalappal való szembeszegülés, vagy az MNB-elnök és más, aránytalanul nagy jövedelmű állami alkalmazottak fizetésének leszorítása a havi kétmilliós felső határra. Ezekkel és a lendületes törvényhozással az új magyar vezetők és országgyűlési képviselők közérthetően értésére adták a külvilágnak is, hogy új utat akarnak nyitni a magyarságnak a boldoguláshoz, új utat egy igazságosabb és ésszerűbb berendezkedés felé.
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. September 06. Monday, 22:34 (24 olvasás)
(Tovább... | 4954 betű van még | Értékelés: 0)
|
|
|
Bayer Zsolt: Szolgálatban, erkölcsileg
|
|
Mottó: Kondorosi Ferenc, aki 2006-ban rendészeti államtitkár volt, azt mondta a bizottság előtt, hogy otthonában nézte a tévészékház ostromát, és a látottak után haladéktalanul „szolgálatba helyezte magát erkölcsileg”.
Most még egyszer, sokadszor, és biztosan nem utoljára mondom: ott voltam, láttam. Ott voltam a tévészékház ostrománál, és láttam hátul, a Nádor utcában az állig felfegyverzett rebiszeseket. S hallottam az egyiket – nyilván valamilyen parancsnok – üvölteni a telefonba, hogy „(…) nem érdekel, b…meg! Odamegyek és megvédem a kollégáimat!”
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. September 05. Sunday, 16:40 (19 olvasás)
(Tovább... | 4622 betű van még | Értékelés: 0)
|
|
|
Bogár László: Nem tesz félre a magyar
|
|
Az elmúlt hónapokban több olyan nemzetközi felmérés eredményeit ismerhettük meg, amelyek az emberek megtakarítási szokásait próbálták kideríteni. A kérdés igen nagy jelentőségű, hiszen a világ pénzbeli megtakarításainak összértéke hatvanezer-milliárd dollár, ami a teljes magyar nemzeti vagyon közel négyszázszorosa. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy tudjuk-e, látjuk-e ennek a roppant vagyontömegnek az összetételét, mennyiségének és szerkezetének jövőbeni változásait.
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. September 03. Friday, 23:55 (29 olvasás)
(Tovább... | 5772 betű van még | Értékelés: 0)
|
|
|
A gazdaságról magyarul: Megszorítás vagy ösztönzés?
|
|
Élénk vita zajlik a szakemberek között arról, hogy válságban szabad-e ragaszkodni a költségvetési hiány csökkentéséhez, főleg akkor, ha az megszorításokkal jár.
Az USA-ban Obama elnök és vezető közgazdászok vannak azon a véleményen, hogy folytatni kell a gazdaság élénkítését, mert a növekedés még törékeny, könnyen a visszájára fordulhat. Ezzel szemben például Merkel határozottan kiáll a költségvetési hiány csökkentése mellett, sőt büntetni is akarja azokat az országokat, amelyek nem viszik a hiányukat 3 százalék alá. Az új brit konzervatív vezetés hasonló véleményen van. Mondhatnánk persze, hogy „az kiabál, akinek a háza ég”, hiszen a német hiány 5,2, a brit pedig 10,3 százalékos. Mi ezzel szemben 3,9 százalék körül állunk.
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. August 26. Thursday, 12:15 (29 olvasás)
(Tovább... | 6054 betű van még | Értékelés: 0)
|
|
|
Boros Imre: A szoclib örökség az egy pénzügyi aknamező
|
|
2002 óta nem csak az államháztartás jutott kilátástalannak tünő adósi helyzetbe,de a háztartások és a hazai tulajdonú vállakozások is. Az utóbbiak jórészt az államkassza megnövekedett pénzéhsége miatt. A háztartások kritikus eladósodását jelzi a százezerhez közeledő bedölt háztartási hitel, míg a hazai vállakozói nyomorról a világrekord számú cégfelszámolások tanuskodnak. Szoclib szalonközgazdász körökben divatos a háztartásokat felelőtlenséggel vádolni,a vállakozásokra pedig ráhúzni a szentenciát,hogy a piac az szelektál.
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. August 25. Wednesday, 10:42 (39 olvasás)
(Tovább... | 7995 betű van még | Értékelés: 0)
|
|
|
Ősi alkotmányunk érvénye most is él?
|
|
Magyarországnak volt (és sokak szerint a mai napig van) egy alkotmánya: a Szent Korona-tan. E szerint a Szent Korona az államhatalom és a szuverenitás tárgyiasult megtestesítője. Nemcsak jelképes hordozója, hanem áttételesen kútforrása is. A történeti alkotmány magában hordoz olyan erkölcsi, a nép józan gondolkodásában rejlő logikai elveket, amelyek korlátként állnak a jövendő jogszabályalkotás fölött, amely semmilyen körülmények között nem írhatja ezeket felül. Ezért is történelmi jelentőségű Schmitt Pál államfő azon kezdeményezése, amelyben visszautalást szeretne az új alkotmányban a Szent Korona-tanra.
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. August 19. Thursday, 23:49 (51 olvasás)
(Tovább... | 9972 betű van még | Értékelés: 5)
|
|
|
Csapó Endre: A honfoglalás folyamatos feladat
|
|
Valamiféle mágia mégiscsak működik Európa történetében, hiszen az első ezredéves forduló táján állapodott meg az egész Európára jellemző, helyüket kereső népek mozgása, országok kialakulása, állami intézmények megszilárdulása. Most, a második ezredéves forduló táján megszűntnek tekinthető az európai belháborúk évezredes rendje, a sikeresnek ígérkező egységesülésben. Nagyon sajnálatos, hogy ezt az egységbe szerveződést az egykor Európából elvándoroltak alapította Amerika vezényli és használja világrendezői hóbortja érdekében.
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. August 19. Thursday, 13:36 (45 olvasás)
(Tovább... | 15691 betű van még | Értékelés: 5)
|
|
Szoclib szalonközgazdászkörökben divatos a háztartásokat felelőtlenséggel vádolni, a vállalkozásokra pedig ráhúzni a szentenciát: a piac szelektál. A hazai élet egészét lefedő pénzügyi aknamezők kétséget kizáróan az országot kifosztó költségvetési és a költségvetést adósságcsapdába kergető jegybanki politika következményei.
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. August 17. Tuesday, 21:28 (45 olvasás)
(Tovább... | 6009 betű van még | Értékelés: 0)
|
|
Köszöntelek kedves olvasó! A nevem Miklósi István, és nem vagyok orvos, mindössze csak egy természetgyógyász. Utólagos engedelmeddel tegeződnék, mert így jobban el tudom mondani amit szeretnék. Amiről beszélni fogok, az bármilyen krimibe beleillene. A baj csak az, hogy ez itt és most történik mégpedig mindenkivel, veled is! Azt fogom elmondani, hogy hogyan mérgezik tudatosan az embereket és miért nincs esélyed arra, hogy egészséges öregkort érj meg, feltéve ha egyáltalán megéred a nyugdíjas kort!
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. August 15. Sunday, 11:06 (98 olvasás)
(Tovább... | 28759 betű van még | Értékelés: 0)
|
|
A magyar nép fennmaradására esély sincsen mindaddig, amíg nem jön létre egy valóban a népből származó, kizárólag a nemzetünk sorsa iránt elkötelezett plebejus értelmiség. Immár több mint 60 esztendeje egyáltalán nincsen a magyarság szolgálatában álló intellektuális réteg.
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. August 14. Saturday, 20:30 (51 olvasás)
(Tovább... | 13712 betű van még | Értékelés: 0)
|
|
|
Levél egy magyargyűlölő koborló zsidónak
|
|
Levél Gimes Miklósnak
Amikor az egyik legnagyobb példányszámú zürichi napilap, a Tages-Anzeiger újságírójaként felkerestél, azt mondtad: a svájci olvasóknak be akarod mutatni, mi áll Magyarországon a cunamiszerű jobboldali győzelem hátterében. Veled töltöttem néhány napot, s megmutattam, szerintem mi áll a háttérben. S közben pontosan tudtad, miért jöttél valójában: hogy erősítsd a fasizálódó Magyarországról szóló sztereotípiákat.
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. July 31. Saturday, 09:59 (84 olvasás)
(Tovább... | 7761 betű van még | Értékelés: 3.66)
|
|
|
Bene Gábor S.: ANTISZEMITIZMUS?
|
|
Vagy kódolt zsidózás?
Sokszor felmerült már bennem a kérdés, hogy miért hallgatja agyon az oktatás, történetírás, sőt a közbeszéd is a honvisszafoglaló Árpád szerepét és az állam alapító Vérszerződést? Azt a magyar szövetségkötést, amely - mint ősi szkíta rítus - az utolsó vacsorán is megjelenik, s amely mint államalkotó akarat szabályozza a közjó érdekében működő valódi hatalommegosztást immár 1159 esztendeje!
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. July 30. Friday, 09:32 (75 olvasás)
(Tovább... | 16705 betű van még | Értékelés: 0)
|
|
Míg 1870-es esztendőkben 6,5 millió kat. hold volt a magyar középbirtok összes területe, negyed század múltán már csak 3,9 millió kat. hold volt a magyar középbirtokosságé… Ország szerte merészen tombolt a hiteluzsora… A középbirtokosság földjének mozgósítása után a kisbirtokos osztálynak szegezte tőrét az uzsoráskodó spekuláció (…) Aminthogy a kúriákból kipusztultak a magyar urak, éppúgy kezdtek hajléktalanná válni egykori jobbágyaik is (…) Az uzsora s a kereskedelmi leleményesség ellen védhette volna ugyan a törvényhozás a falusi népet, de ki mert gondolni erre az »állami beavatkozásra« a közgazdasági liberalizmus mézes heteiben?! (…) a falu, mely 1848-ban felszabadult a jobbágyság alól és utolsó támaszát is elvesztette a földesurában, most az uzsora rabja lett… A középbirtokos osztály már csak roncsaiban élt… A falu elvesztette természetes vezető rétegét. A falvak értelmisége, a tanítók és a lelkészek hada tájékozatlan volt, még nem ismerte fel azt a hivatását, amely a népjóléti munka terén várt reá.”
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. July 24. Saturday, 12:32 (68 olvasás)
(Tovább... | 5307 betű van még | Értékelés: 5)
|
|
|
Takács András: Alkotmányos és alkotmányozási kérdések
|
|
vitaanyag
Először is szeretném leszögezni, hogy az alkotmányozás elsősorban nem jogi kérdés, hanem társadalompolitikai. Ebből fakadóan lehet pártpolitikai kérdésként kezelni, majd ezt követően válik jogi kérdéssé. Az írásom elején mindezt azért tartom fontosnak tisztázni, hogy nehogy azt higgye valaki, hogy jogászkodni szeretnék, vagy az elvont elméleti fejtegetések útvesztőjébe kívánnám terelni a Magyarország jövőjét meghatározó alkotmányozási folyamatot. Ellenkezőleg: közemberek, kisgazdák józan paraszti észjárása szerint kívánom körbejárni az alkotmányozás kérdését.
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. July 23. Friday, 12:34 (153 olvasás)
(Tovább... | 38241 betű van még | Értékelés: 3.7)
|
|
|
Tatár József: Az elmúlt 200 év történelmi csődje
|
|
Mert ne feledjük: a magyar ma már inkább „kapni” akar - jó állást, jó fizetést, jó szociális és egészségügyi ellátást, 13 havi nyugdíjat - mint alkotni, és abból jólétet teremteni. Ez tény, bár lehetne kibúvókat találni, hogy így adó, meg úgy állami elvonások, meg hogy nem éri meg, de felesleges. A lényeg, hogy a nagy többség a kisebb kihívás irányába törekszik.
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. July 22. Thursday, 12:31 (95 olvasás)
(Tovább... | 20822 betű van még | Értékelés: 5)
|
|
|
Lovász Ádám: Barroso szavai
|
|
„Nézze, ha nem hajtják végre a megszorításokat, ezek az országok el fognak tűnni, ahogyan ma ismerjük őket, mint demokráciák. Egész egyszerűen nincsen döntésük, ez a vég.” [1] - José Manuel Barroso, június 11. 2010. (saját kiemeléseim - L.Á.)
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. July 20. Tuesday, 15:41 (122 olvasás)
(Tovább... | 9674 betű van még | Értékelés: 5)
|
|
|
Halász József: A régi világrend hatalmi háttere megroppant
|
|
Magyarok!
Meg akarjátok várni, míg az utolsó szelet száraz kenyér elfogyasztása után éhen haltok?
Meg akarjátok várni, amíg annyi erőnk sem lesz, hogy ellentmondjunk a halálunkat akaróknak, nemhogy ellenálljunk nekik?
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. July 19. Monday, 09:19 (79 olvasás)
(Tovább... | 17188 betű van még | Értékelés: 4)
|
|
|
Orbán Éva: Gondolatok a pősze-féle morál kapcsán
|
|
 A miniszterelnök Jobbik frakciónál tett látogatása után, az Orbán - Vona sajtótájékoztató igen nagy érdeklődésnek örvendett. Véleményem szerint előre borítékolható volt a Gárdával kapcsolatos ellentétes álláspont.
Orbán Viktor nem képviselhetett más véleményt, ezt várták el tőle, vagy erre utasították. No nem a választói! A háttérhatalom.
Vona Gábor állásfoglalása és nyilatkozata is az elvárásnak felelt meg, de az, a választói akaratának. És ez döntő különbség. Vona nyilatkozata, következetes és bátor kiállása tiszteletet vált ki nemcsak a híveiből.
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. July 18. Sunday, 21:49 (61 olvasás)
(Tovább... | 8501 betű van még | Értékelés: 5)
|
|
|
Nógrádi Tamás: Idegen megszállás előkészítésének folyamata
|
|
Írásom a cionista megszállás folyamatának rövid elemzése. Vázlatos jellege miatt számos kereszthatásra nem térek ki, a könnyebb érthetőség kedvéért a külső megszállást egyirányú mozgásként ábrázolom. Azonban a teljes kép ennél sokkal árnyaltabb. A folyamat előrehaladása során egyre nehezebben visszafordítható, és kialakulása pillanatában a legkönnyebben megakadályozható. A hazánk múltjában lezajló katasztrófák sorozata legyen intő jel minden, szabad nemzeti közösségben élni vágyó nép számára.
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. July 12. Monday, 19:20 (110 olvasás)
(Tovább... | 6932 betű van még | Értékelés: 5)
|
|
|
Varga István: Gúzsba kötve
|
|
Az Óperencián túl bankreformmal küszködnek, nálunk a bankadóval. Itt-ott lassan éledezik a politikusi bátorság. Az amerikai kongresszus június 30-án egy bankreform törvénnyel átláthatóbb és ellenőrzöttebb helyzetet teremt a Wall Streeten. Nagy a sírás-rívás, levelezés, panaszkodás a bankszövetségekben, ahol a különadó szóba került. Holott a kultúrállamok – mi is – alkotmányba iktattuk, hogy minden természetes és jogi személynek a jövedelmi és vagyoni viszonyai szerint kell hozzájárulnia a közterhekhez. Csakhogy a pénzpiac hozzászokott, hogy jövedelme személytelen, a nemzetgazdaságok felett lebegve állandóan úton van, megfoghatatlan, az üzleti könyveket banktitok, off-shore könyvelés, számítógépes algoritmusok teszik átláthatatlanná. Az adózás pedig amolyan nemzeti, polgári probléma. Ebből lett elege a politikának.
|
Szerkesztő: akac Dátum: 2010. July 12. Monday, 17:39 (185 olvasás)
(Tovább... | 23072 betű van még | Értékelés: 5)
|
|
|  |
|