Kettős mérce, avagy úszunk a sárral.


Gyakran halljuk ezt a jelzőt, igaz főként a politikában. Pedig életünk számtalan területéről hozhatnánk olyan példákat, amikor bizonyos események, vagy személyek hasonló helyzetük ellenére jelentősen különböző megítélés alá esnek. Ettől elborzasztóbb az olyan párhuzam, amikor az összehasonlítottak között jelentős eltérés van, s a közítélet mégis az enyhébbnek ítélhetőt marasztalja el jobban.

Az ügy aktualitása miatt két sportoló esetét vetjük össze, akiknél a sportpályafutásban is jelentős különbség volt, a további karrierjükben úgyszintén. Életük során mindketten követtek el elítélhető tettet, melynek következményeit eltérő súllyal kellett elviselniük.

 

A legkiemelkedőbb sporteredményeik összehasonlítása

 

A két egykori sportoló lényegében egyidős, születésük éve 1940, illetve 1942.

Az idősebb sportoló egy magyar bajnoki aranyérmet mondhat magáénak, mint legkiemelkedőbb sportteljesítmény.

A másik sportoló kétszeres olimpiai bajnok.

 

Az aktív sportélet utáni életük főbb jellemzői

 

Az egyszeres magyar bajnokunk 1993-tól a Magyar Úszósport alelnöke, majd 1999-től az úszóválogatott szövetségi kapitánya. Erről a tisztségéről 2016. január 7.-én (sértettségi okokból) lemondott, de 10.-én (rábeszélésre) újból elvállalta a tisztséget. Hat alkalommal kapta meg az év legjobb edzője címet.

A kétszeres olimpiai bajnokunk 1983 és 2010 között a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, 1995-1999 között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke, majd 2010 és 2012 között a Magyar Köztársaság elnöke volt. Három alkalommal volt tagja az év legjobb magyar csapatának.

 

Végzettségeik

 

1972 TF szakedzői, 1983 mesteredzői képesítés.

1965 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, 1992 TE doktori cím.

 

Bírósági ügyeik

 

1960-ban, csoportos nemi erőszak bűntette miatt másodfokon 3 évre elítélve, amelyből 20 hónapot letöltve szabadult.

1964-ben négy hónapos börtönre ítélve, felfüggesztve, egy közlekedési baleset miatt, ahol egy 8 napon túl gyógyuló sérülést-, valamint a vétlen gépjárműben 2 ezer forintnyi kárt okozott.

 

Botrányaik

 

Kezdem a volt köztársasági elnökkel.

1992-ben egy kisdoktori értekezést védett meg a Testnevelési Egyetemen. 20 év múlva valaki előásta az értekezést, és kiderítette, hogy az anyag jelentős része, egy bolgár sportoló értekezéséből került fordítás után a doktorijába.

A témában nem jártas olvasók kedvéért meg kell jegyezni, hogy az úgynevezett „kisdoktori” esetében nem kötelező elvárás a saját munka, egy koncepciózusan összeszerkesztett irodalmi válogatás is lehet olyan szintű, ami egy kisdoktori követelményeinek megfelel. Végül is lényegtelen, hogy a teljes értekezésnek mennyi része „átvett” anyag, de kötelező ezeket az irodalomjegyzékben feltüntetni (mint citátum), az irodalmazás színvonalát kiemelten pontozzák is az értékeléskor. Ezt a jelölt meg is tette a dolgozata végén, viszont ez idő tájt már a lábjegyzetek és szövegközi hivatkozások voltak elfogadottak. Mindenesetre a dolgozatban található nagyszámú helyesírási hiba amellett szól, hogy a szöveget mégis a jelölt írta (vagy átírta), mert a helyesírás rá jellemzően nem volt az erőssége.

Mi volt tehát a hiba. A jelölt többnek akart látszani, mint ami. Abból a feltételezésből indult ki, hogy Bulgária messze van, a bolgár és magyar szakirodalmak soha nem találkoznak, vagy ha igen, „erősítik” egymást. Tehát az átvett anyag alá nem került oda az eredeti szerző neve, ergó a jelölt még jobb színben tűnik fel, ennyi saját munkával. Ezt hívják plágiumnak, ami a tudományos dolgozatok, tételek, fejtegetések stb. ellopását jelenti. Tehát, ha az eredeti szerző nevét odaírjuk, akkor citátum, ha nem, akkor lopás (úri kifejezéssel plágium). „Megnyugtatásként” közlöm, hogy a tudományos körökben jártas „úri” közönség köreiben a plágium éppen olyan gyakori, mint a civil életben a normál lopás. A plágium kivizsgálására alapított tudományos bizottság egyik tagja (vagy annak a testvére) éppen akkor követett el szintén plágiumot, ami kiderült róla, de nem lett belőle ügy.

Viszont nagyon ritka azon esetek száma, amikor semmiféle plágiumról nincs szó, hiszen tudományos mű (diplomamunka, kisdoktori) nem is keletkezett, jobb esetben eltűnt, s az ügyes jelölt mégis állítja magáról, hogy egy, vagy több diplomája is van, csak pillanatnyilag nem találja. Ismerős eset, az illető nem a köztársasági elnök volt, hanem az a másik.

 

Folytassuk az úszók szövetségi kapitányával.

 

Ez a bánatos szemű, érzékeny lelkületű joviális úriember 1960-ban a sportuszodai medencéje melletti sportlakásban vett részt egy partin. Ennek lényege, hogy az egyik barátja nem tudott (talán a smárolás kifejezés itt helyénvaló) egy fiatal lánnyal smárolni, de két haverja bejött a helységbe segíteni, az egyik a lány kezeit, és fejét, a másik a lábait rögzítette, míg a dicső harmadik magáévá tette a tiltakozásra is alkalmatlan lányt. (Egyes hírek szerint az elkövetők négyen voltak, de egyikőjük, akkor már mint III/III-as ügynök neve már fel sem merült.) Aztán a fiatalok cseréltek, majd utoljára a „főhősünkre” került a sor, de akkor már nem kellett a kezeket, lábakat lefogni, mert a hölgyemény („elernyedt”) elájult. Így „büszkeségünk” ellenállás nélkül döngethette meg az alélt leányzót, különösebben az sem érdekelte a don juan-okat, hogy a lány milyen státuszban van, hiszen nem orvosok voltak, csak erőszaktevők. A fiatalurakat nem zavarta egymás látványa az aktusok közben, s a másodikat és harmadikat (stb.) nem zsenírozta, hogy nem ő volt az első. Sebaj, ott az uszodai zuhanyzó. (Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy az ifjú titánoknak volt másik esetük is, de bizonyítatlanság okán ezt nem rótták fel nekik. Mindenesetre az elkövetésben tapasztalható rutin ezt látszik alátámasztani.)

A második világháború vége felé, amikor már folyamatban volt hazánk felszabadatása (orosz nyelven: okkupácija) a „hős felszabadítók” hónapokon keresztül, életük kockáztatásával, gyakran éhen, szomjan, fázva, rettegve harcoltak több ezer kilométerre az otthonuktól. A nőkre is ki voltak éhezve, neveltetésük nem az igényes úri körökben történt, így nem csoda, hogy amikor tehették – ahogy mondani szokták – végigmentek egy páran, egy-egy nőn.

Ugyanezt tették a jobb sorsra érdemes magyar fiatalemberek ott a szobában, nem éhesen és szomjasan, nem a háború viharában, és még csak nem is krónikus nőhiányban szenvedve. Hanem csak úgy, passzióból. Mindenki ítélje meg maga, hogy bár ugyanarról az állatias tettről van ugyan szó, de erkölcsileg mekkora a különbség a két eset között.

 

A következmények

 

A köztársasági elnök

Ha a tettét lecsupaszítjuk, akkor lopást követett el, ami nem szép dolog. Ez az ügy kirobbanásakor már 20 éves távlatban történt, felejthető is lenne egy ilyen eset, főleg, hogy senkinek nem ártott vele. De az igazságnak utat kell törnie magának, a közvélemény egy része a legaljasabb csalással is vádolta a delikvensünket, csak azért, hogy lakoljon meg, s tűnjön el a színről. A viszonylag szűk körű közvélemény nyomására aztán az elnök úr lemondott. Kiderült, hogy van helyette másik, aki „tiszta”, s később kiderült, sokkal jobb is.

Le kellett mondania, mert 20 évvel korábban hibázott, a közvélemény szerint közfeladatokat nem láthat el. Rendben, ügy lezárva.

 

A kapitány

 

Ő leülte a kétharmadot. Annyit olvasni, hogy akkor volt egy általános amnesztia, ekkor szabadult ő is. Igaz, hogy az amnesztia csak a politikaiakra vonatkozott, köztörvényesekre nem, de hát az is hírlik, hogy ez idő tájt egy beszervezési hullám is volt, ami logikusabbá tenné a köztörvényesek – feltételekhez kötött – idő előtti szabadulását. Ha viszont ez a variáció az igaz, akkor a „hősünk” szakmai előmenetele, majdan az úszó társadalomban betöltött szerepe is könnyebben magyarázható. Mondják azt is, hogy kiváló szakemberré érett, amit nincs jogunk kétségbe vonni, de ismeretes, hogy sok azonos képességű kiválóságból milyen feltételekkel szoktak annak idején „szelektálni”. Ha pedig ez így történt, akkor a fiatalság hevületében elkövetett bűnt, mint beépített besúgó, hazaárulással feledtette el, ami annak idején más erkölcsi elbírálás alá esett.

Nézzük meg az elismeréseit, amelyeket kizárólag mind a rendszerváltást követően kapott:

–          a Magyar Köztársaság Érdemrendje csillaggal (2008),

–          a Nemzeti Sportszövetség Életműdíja (2009),

–          az év magyar szövetségi kapitánya (2010),

–          Prima Primissima díj (2011),

–          A Magyar Érdemrend Nagykeresztje (2012),

–          A magyar úszósport halhatatlanja (2013).

A kitüntetések adományozásának kizárólagos feltétele, hogy a felterjesztett büntetlen előéletű legyen. Tehát a kapitány a rendszerváltást követő nyilvántartások szerint büntetlen előéletű volt. Ez egy esetben volt lehetséges. Ha az illető priuszát törölték. Ez pedig 1990 előtt történhetett.

De lehet, hogy egyáltalán nem így történt, csak egy logikai sort végiggörgetve jutottunk el egy ilyen téves és rosszindulatú következtetéshez.

 

A „szakma” álláspontja

 

A Magyar, Úszószövetség rendszerinti értekezletén összeültek a bennfentes „főokosok”, és arra a következtetésre jutottak, hogy a kapitány a „hibáért” megbűnhődött, a jól végzett szakmai munkájával bizonyította, hogy élt a számára felkínált lehetőséggel, tehát maradjon a posztján. Minden döntés helyes akkor:

–          ha tényleg csak koholmány, hogy őt a bűneivel zsarolva (büntetését harmadolva) beépítették besúgónak.

–          ha a mai magyar úszósportban nincs hasonló szakmai kaliberű olyan szakember, aki fiatal korában nem követett el csoportos nemi erőszakot, s akire ezt a bánatos szemű joviális „úriembert” le lehetne cserélni.

–          ha a kapitányt felmentők történetesen maguk is erőszakot követtek volna el adott esetben, ha tehették volna

Persze az úszósport berkeiből furcsa dolgok szivárognak ki egyes sikeredzőkről és nagyravágyó kicsi gyúrókról.

Az alábbi vicc is erről szól:

–          Mondja úszómester bácsi! Ha kivenné az ujját a nunimból, tényleg elsüllyednék?

 

Mi volt régen?

 

A csoportos erőszak régen volt. De egy okirat hamisítás viszont tegnapelőtt történt, mikor is a nemi erőszakról szóló rész bekerült az interneten található önéletrajzba.

Ha a plágium lopás, akkor az életrajzi adatok két nappal ezelőtt történő megmásítása, okirat hamisítás. Ez is bűncselekmény, és rosszabb, mint a plágium. Mindenesetre a kapitány visszaeső bűnös. A régi tettét egy vadonatúj-, de más típusúval tetézte. Kutyából nem lesz szalonna.

Segítségére volt ebben fő mentora, akiről szintén olyan pletykák keringenek, amikre homályosan sem merek utalni, mert ha a fele igaz, akkor nekem annyi.

 

Itt tartunk

Az urak szégyenletes dolgokat követnek el, az urak magyarázkodni kényszerülnek, a kapitány és mentora már azt sem tudják, hol, mit hazudtak, hol mivel védekeztek.

A lényeg, hogy az úszószövetség teljes grémiuma jóváhagyott mindent, a kapitány megbűnhődött, a kapitány tiszta, rendes ember.

A közvélemény nagy része pedig nem a kapitányt ítéli el, hanem azt, aki napvilágra hozta az egykor történteket.

 

Sajnos itt tartunk.

 

V.Zs.

Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.

Kettős mérce, avagy úszunk a sárral. bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.