Június negyedike gyásznap a magyarság számára: nem az összetartozás, hanem a szétdaraboltság, az igazságtalanság, az ellenünk irányuló gyűlölet kiteljesítésének napja. Az ellenünk irányuló gyűlölet nem valamely másik nép akaratának megnyilvánulása, hanem politikai „elitje” felsőbbrendűségi hitéből, gyarmatosító lelkületéből fakad.
Felmerül a kérdés: – mit vétettünk ellenük? Tiszta szívvel kijelenthetjük, hogy egyetlen nemzetnek sem adtunk okot arra, hogy a trianoni diktátummal büntessen minket, hacsak azzal nem, hogy a Magyar Királyság erkölcsileg mindig is felettük állt. Nálunk nem volt inkvizíció, nem voltak gyarmataink, nem voltak rabszolgáink, nem folytattunk emberkereskedelmet, nem voltunk és nem vagyunk „rasszisták”. Mindig keresztény néphez méltók voltunk: nálunk mint befogadó nemzetnél, otthonra találhattak mindazok, akik menedéket kértek tőlünk, ha elfogadták törvényeinket, tiszteletben tartották szokásainkat, és nemzeti identitásukat megtartva: kényszer nélkül, önként válhattak magyarrá.
Most, amikor Európára újkori népvándorlást zúdítanak földünk hatalmasságai, azt is látni kell, hogy az Európai Unió kollaboráns csinovnyikjai megint minket választottak bűnbaknak, mert jól látjuk a veszélyt, és megpróbálunk ellene tenni.
Trianon vérbíráinak utódai még mindig vérgőzös tekintettel acsarkodnak ellenünk, talán, hogy elfedjék saját aljasságukat és árulásukat, ha egyáltalán belátták már bűneiket.
Történelmi bűn volt egy ilyen Európai Unióhoz való csatlakozásunk. Szokták volt mondani vesztett ügy kapcsán, hogy „veszett fejsze nyele”. Ez maga a feladás! De nem! Mi nem adhatjuk fel! A fejsze nyele még a kezünkben van: összefogással fejszét kovácsolhatunk a végére, és rendet vághatunk az igazságtalanság, a gyűlölet erdejében! Még visszaszerezhetjük jogos tulajdonunkat, mert mi is Isten választott népe vagyunk: hinnünk kell benne!
Takács András