Nem szokatlan, hogy a www.888.hu portálon olyan polgárpukkasztó írások jelennek meg, amilyent Bertha László tollából olvashattunk: „A nyugdíjasok felélik a jövőnket”. A cikk üzenetét a címe alapján is meg lehet ítélni, ami érzelmi kitöréseket is generálhat, hiszen a probléma ilyen felvetése végső soron csak egyetlen megoldást sejtet – még ha humánusabb megoldások vezetnek is a végcélhoz: az idősek mielőbbi halálának elősegítését. Jómagam csak egy kérdést tennék fel a cikk szerzőjének:
– Fiatalember, a szüleit hány éves korukban kísérné fel a Taigetosz hegyére, és Ön hány évesen tartaná indokoltnak a saját halálát?
De lehet vitaanyagként is kezelni az írást. Megpróbálok indulatmentesen, összefüggéseiben reagálni a problémára, merthogy valós problémáról van szó, az nem kétséges.
A cikk írója hosszan fejtegeti, hogy a kormányok a nyugdíjasok kegyeit keresve folyamatosan emelik a nyugdíjakat politikai haszonszerzés céljából, így próbálnak szavazatokat venni. Az állítás igaz is, meg nem is. A különböző társadalmakban különböző mértékben és módon működött a generációk közötti szolidaritás, és máig is működik, – így vagy úgy, de működik. Ez különböztet meg minket az állatvilágtól. A „civilizáltnak” mondott társadalmakat megelőzően a család volt az a gazdasági és szociális közösség, amely biztosította az idősek megélhetését is. Az ipari forradalommal, a munkásosztály és a bérrabszolgaság kialakulásával jelentősen lecsökkent a családok önfenntartó képessége, ami jelentős társadalmi feszültségeket okozott. Ennek megoldására születtek az önsegélyező pénzalapok, majd az állam által koordinált nyugdíj- és egészségbiztosító pénztárak, amelyek forrását a munkavállaló és a foglalkoztató közösen biztosítják. Csak megjegyzem, én jobban bízom az állam által működtetett rendszerben, mint a magánpénztárakban.
Nos, a cikk írója lényegében ezt a generációk közötti társadalmi szolidaritást kérdőjelezi meg, illetve, támadja, ami napjainkban úgy fogalmazódik meg a fiatalabb generáció részéről, hogy nekünk már nem is lesz nyugdíjunk. A félelem valós, de nem a nyugdíjasok az okozói, hanem a világunk és társadalmaink életfenntartó, tehát erkölcsös értékrendjének eltorzítói, a gazdaság és a pénzvilág antiszociális, embertelen urainak profitéhsége.
Sajnos, azt kell mondanom, hogy a generációk közötti szolidaritás valóban felbomló-félben van, hiszen a tünetei világosan mutatkoznak a nyugati civilizációk demográfiai válságában. A népességfogyás egyértelműen bizonyítja a probléma súlyosságát. Ha a probléma gyökerét keressük, akkor egyértelművé válik, hogy az egyre terjedő, liberális, társadalmi eszményben található, amit a globális média és a politikai erők képviselnek. Milyen üzenetekkel is bombázzák a mai fiatalokat? – „Élj a mának! Légy boldog! Légy önmagad!” – Értsd: Csak te számítasz! – Ezek az üzenetek az önzést erősítik, ami a földi civilizáció társadalmainak, nemzeteinek, országainak, szervezeteinek, családjainak közösségét rombolja. Egyszóval atomizálja világunkat.
Megítélésem szerint, a nyugati világ értékrendbeli válságban van, pontosabban: a hagyományos, a konzervatív élet- és állameszmény viaskodik az „új világ” – mondhatni – liberális, kozmopolita világnézetével, ahol a család és a nemzetállam eszményét folyamatos támadás éri.
Félő, hogy a „Szép új világ” fog győzedelmeskedni, aminek egyelőre mi, „nyuggerek” vagyunk a legfőbb ellenzői. Mi vagyunk azok, akik még ragaszkodunk a természeti törvényekhez, a család keresztényi szentségéhez, a nemzetállamok megmaradásához, a „demokrácia”, a népakarat érvényesüléséhez. De még köztünk is kevesen vallják, hogy nem is az esetleg gonosz szándékkal sikeresen elbutított „néptömegek” akarata kellene, hogy irányítsa a társadalom életét, hanem az isteni, vagy „természeti” törvények! – Mi vagyunk azok, akik a társadalmat alkotó generációk között politikailag a legaktívabbak vagyunk. Mi vagyunk azok, akik aggódunk a jövő nemzedékért, és higgyék el, mindezt nem önérdekből tesszük. Mi csak megpróbáljuk helyes útra terelni a jövő szekerét, de a fiatalok nélkül ez nem megy.
Szeretném, ha fiataljaink átgondolnák, hogy milyen világban szeretnének élni. Persze, ehhez az is kéne, hogy ismerjék fel az emberi lét lényegét, és nekik is fontos legyen, hogy mit hagynak az utókorra.
Ha csak a hazai viszonyokra gondolok, be kell ismernem, hogy mi, mostani nyugdíjasok, nagyon elszúrtuk a „rendszerváltást”. (Tisztelet a kivételes kisebbségnek, akik már akkor is JÓL láttak, de erejük kevésnek bizonyult a megtévesztett többséggel szemben!)
Takács András