A Párt elnöksége

Elnök: Takács András

 

 Politikai ÖNÉLETRAJZ

TA1k  Teljes nevem Takács András László, Budapesten születtem 1948. február 15-én. Apai ágon Zalából (Nagykapornak) származom, anyai ágon Komárom-Esztergom megye (Réde). Munkásszármazású vagyok. Ars-poeticám: Csak igazat és bátran, mindig tisztességgel. A másik: A fél életemet munkásként, a másik felét értük kívánom élni.

Középfokú tanulmányaimat a leszerelés után folytattam, de már épületgépészeti szakközépiskolámat 1975-ben fejeztem be technikusi végzettséggel. Ezt követően autodidakta módón képeztem magam, főleg a TIT keretén belül, így magyar irodalom, társadalompolitika és közélet, újságírás,  stb. Összességében huszonnégy évet tanultam.

Dolgoztam a Chinoinban mint technológiai szerelő, IKV-nál mint művezető-építésvezető, a HM-ben a Dobó laktanyában, mint energetikus-művezető polgári alkalmazott, tíz évig kisiparosként, majd 1989-től közéleti területen igyekeztem munka mellett tevékenykedni.

– A Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség egyik megalapítójaként 1989 februárjától, az 1990 májusi kongresszusig társadalmi megbízatásként láttam el a szakszervezet vezetését. Az SZDSZ – LIGA szakszervezetek (Horn Gábor, Őry Csaba, Pokorni Zoltán) megpuccsolása okán lemondtam.

– 1990 szeptemberétől 1992 októberéig az MSZOSZ (Nagy Sándor) elnöki tanácsadója voltam. Ezt a munkaviszonyomat elvi és politikai okok miatt mondtam fel.

– 1993 januárjától a Szövetségen Kívüli Szakszervezetek közös képviselőjeként igyekeztem vagyonpolitikai szempontból képviselni azoknak az érdekvédelmi szervezeteknek az érdekeit, akik nem tartoztak az ÉT munkavállalói oldalához.

– Több társadalmi szervezetnek és politikai mozgalomnak voltam, vagyok a tagja: A Kék Szalag Társaság /elnök/ 2003-tól Szabad Magyarországért Mozgalom, Állampolgári Jogvédő Liga /titkár/, különbözi civil csoportosulások létrejöttét segítettem elő (Munkanélküliek Országos Szervezete, Társadalmi Érdekegyeztető Tanács, Civil Parlament, Független Jogvédő Egyesületek Szövetsége, Nemzeti Kerekasztal –NEKA, Koppány Csoport, Otthonvédelmi Tanács, stb.)

– 1994-ig nem voltam pártnak a tagja, ezt követően léptem be a Független Kisgazdapártba. A párton belül társadalom-és civilpolitikával foglalkoztam 1996-ig parlamenti szakértőként.

– 1996-tól pártonkívüliként csak „civilpolitikával” és érdekegyeztetéssel foglalkozom.

– 2003 A Magyar Alkotmányossági Jószolgálati Testület tagjaként Fáy Árpáddal közösen kiadtuk a Történelmi Alkotmányunk Jogán című tanulmánykötetet.

– 1989-től a MUOSZ tagja voltam, de 2006-ban kiléptem, mivel nem értettem egyet a „Kossuth térrel” kapcsolatos nyilatkozataikkal.

– 2013. januárjában léptem át a Kisgazdapártba (az FKGP alternatívája volt, lényegében mára megszűnt).

– 2013. Február 23-án alakult meg a Kisgazdapárt XV. kerületi szervezete, amelynek én lettem az elnöke.

2014. december 8-án jött létre a MIÉP – Kisgazdapárt – Magyarországért Párt választási szövetsége Összefogás Magyarországért Párt név alatt, amelynek az egyik társelnöke, majd elnöke lettem.

Több tüntetésnek voltam a felelős szervezője:

  • 1989 szeptembere Cseh Nagykövetség előtti tüntetés Deutsch Tamás ( Fidesz) és Kerényi György (Szolidaritás tag) letartoztatása elleni éhségsztrájk.
  • 2002. Kossuth tér (újraszámlálás) – előállítottak.
  • 2003. „EU NEM” kampány egyik főszervezője.
  • 2006. augusztus „Igazság Napja” Szentannai Józseffel közös szervezés.
  • 2006. szeptember – október Kossuth-tér 37 napjának szervezője, majd felelős szervezője voltam.  Október 23-a közeledtével  tapasztalnom kellett, hogy a hatalom el akar távolítani. Négy ügyvivője volt a térnek Balogh Barna, Molnár Tamás, Toroczkai László és én. B.B. Molnár Tamás és Toroczkai László hamisított aláírásával faxon értesítette a rendőrséget, hogy leváltottak a felelős szervezői posztról, amit időben megtudtam. A Kossuth téren lévők aláírásukkal tanúsították, hogy ilyen nem történt, meg egyébként is erről a tisztségről csak lemondani lehet. A demonstráció feloszlatását követően bizonyos szervezetek és személyek még inkább rám szálltak,  hazug és aljas lejárató kampány indult ellenem. G.Gy. mutatott nekem egy olyan rendőrségi beszámolót, amiben az volt olvasható, hogy 83 megfigyelő és ügynök volt kivezényelve a térre. A Legfelsőbb Bíróság 2010-ben mondta ki, hogy törvénytelen volt a Kossuth tér 2006. október 23-i kiürítése. Kártérítést a mai napig nem kaptunk az ügyvédünk “jóvoltából”.

Újságírói, közírói tevékenységem közül kiemelném:

  • BESZÉLŐ 7 /1983/ : A munkások történelmi hagyományainak sorvadása
  • 1989: a Szolidaritás újság főszerkesztője,
  • 1994 –től a Palotai Polgár felelős szerkesztője,
  • szmm.hu szerkesztője,
  • Írásaim alakalomszerűen jelentek és jelennek meg, kizárólag a nemzeti elkötelezettségű lapokban illetve az interneten.
  • ömp.hu szerkesztője
  • A Nemzeti Hírhálón olvashatók írásaim:

http://www.nemzetihirhalo.hu/public.php?iro=takacs&id=sootsdg0pd2ectltv79vb6s7g5

 

Budapest, 2016. március 5.

Takács András  

1151 Budapest, Fő út 36.

Tel:  061/ 306-5863

        0670/ 600-9741

 Email: ta@szmm.hu

Skype: facebook:ta_10

 

Alelnökök: Deli Károly,

                    Vas István

Titkár: Kobza Erika

—————————————————————–

A párt elérhetősége: 1151 Budapest Fő út 36. Tel: 061/306-5863

Email: omp.level@gmail.com

Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.